Új tuti módszer a fertőzés ellen - erre se gondolt volna eddig

A szerbiai válságtanács egyik tagja meglepő ötlettel állt elő, amivel csökkenteni lehet a koronavírus-fertőzés veszélyét, és nem kell hozzá új védekező eszköz.
Barabás Júlia, 2020. november 14. szombat, 19:25
Fotó: Getty Images

Eddig nem hallott ötlettel rukkolt elő Zoran Radojicic belgrádi főpolgármester a koronavírus terjedésének visszaszorítására - derült ki a vajdasági Szabad Magyar Szó beszámolójából. Radojicic a szerbiai a köztévének adott interjújában először megdicsérte saját hivatalát azért a rendelkezésért, amely szerint szabadtéren és zárt térben is csak öt ember gyülekezhet egy-egy rendezvényen

Szerinte ezt az igen hatásos védekezési módszer lehet kiegészíteni az új ötlettel, ami nagyon egyszerű: legyen halkabb a zene a szórakozóhelyeken és az éttermekben. A felvetést nem ő találta ki, hanem Predrag Kon virológus, a szerbiai válságtanács legendás tagja. Ha halkabb a zene, akkor az embereknek nem kell hangosan beszélniük, és így kevésbé terjesztik a vírust. A főpolgármester szerint ez nem lényegtelen dolog. Az ellenzék ugyanakkor úgy gondolja inkább be kellene záratni a szórakozóhelyeket.

Eközben Darija Kisic Tepavcevic újonnan kinevezett munkaügyi és szociálpolitikai miniszter, aki továbbra is a köztársasági válságstáb tagja hivatalos személytől szokatlanul őszintén nyilatkozott. Kijelentette, hogy véleménye szerint Szerbiában megközelítőleg tízszer több a koronavírus-fertőzött, mint a hivatalosan regisztráltak száma. Emellett azt is mondta, hogy büntetésekkel nem lehet legyőzni a vírust, csak felelősségteljes viselkedéssel és a szabályok betartásával.

HOZZÁSZÓLÁSOK