Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elkezdődött az oltás a koronavírus ellen Lengyelországban is, Mateusz Morawiecki miniszterelnök a varsói repülőtéren az első szállítmány megérkeztekor boldogan kijelentette, hogy az eddig egyenlőtlen küzdelmet a járvánnyal szemben egy-két hónapon belül megnyerik - írta a gazeta.pl. Csak december 28-án hétfőn reggel 300 ezer adag Pfeizer/BioNTech oltóanyag érkezett meg Lengyelországba.

A készítményeket az Anyagi Tartalékok Ügynökségéhez szállítják, onnan viszik az oltási pontokra kijelölt kórházakba. Ez már a második szállítmány volt, az elsőben 10 ezer dózis érkezett karácsony után. Morawiecki elmondása szerint 25 kórházba kerülnek az oltások, mert meg kel előzni a járvány harmadik hullámát, ami veszélyesebb is lehet az első kettőnél.

A varsói kormány megküzd minden egyes napért és óráért, amivel le lehet rövidíteni a járványt és az azzal járó korlátozásokat. A beoltottakat - akik az oltás mindkét szúrásán átestek - nem fogja érinteni a korlátozások egy része. Például nem kell karanténba menniük akkor sem ha fertőzöttel állnak kapcsolatban.