Koronavírus: rossz helyzetbe kerülhetnek a fiatalok

A koronavírus-járvány elsősorban az idősebbek egészségét veszélyezteti, azonban a fiatalok jövőjét veszi el - derül ki egy friss kutatásból, amely szerint az átkozott kórokozó a leggyengébb pontjukon támadta meg ezt a korosztályt: tanulási lehetőségeikre mért csapást.
Komócsin Sándor, 2020. augusztus 13. csütörtök, 11:29
Fotó: Getty Images

A koronavírus-fertőzésről eddig azt gondoltuk, hogy az idősekre jelenti a legnagyobb veszélyt, akiknek az egészsége gyenge, ám a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) friss tanulmánya azt állítja, hogy valójában a fiatalokra támadt rá igazán, hiszen egy egész generáció kerül kockázatos helyzetbe - derül ki a szervezet honlapján megjelent összefoglalóból. A járvány növelte az emberek közti egyenlőtlenségeket és a mai fiatalok alkotóképessége gyengülhet a vele járó kényszerintézkedések miatt.

A magyarázat egyszerű: az egészségügyi válság tönkreteszi a fiatalok tanulását és képzését. A járvány kitörése óta a tanuló, illetve a tanulásuk mellett dolgozó fiatalok 70 százaléka került szembe az iskolák, az egyetemek és a képzési központok bezárásának következményeivel - derül ki a "Youth and COVID-19: impacts on jobs, education, rights and mental well-beeing" című jelentésből. A fiatalok 65 százaléka számolt be arról, hogy kevesebbet tanult, miután az átkozott vírus miatt kénytelen volt átállni távoktatásra a hagyományos osztálytermi tanulásról.

Örökre elveszett idő

Igaz ugyan, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek tanulásuk folytatása érdekében, ám 50 százalékuk úgy véli: tanulmányait el kell majd halasztania és 9 százalékuk arra számít, hogy meg kell szakítania. Azok a fiatalok, akik fejletlenebb országokban élnek, még rosszabb helyzetben találták magukat: mivel sokszor hiányzik az internetkapcsolat és távoktatás más segédeszközei. Nem beszélve arról, hogy egyes esetekben egyszerűen nincs olyan hely az otthonukban, ahol nyugodtan tanulhatnának. Miközben a fejlett országokban a fiatalok 65 százaléka vett részt videokonferenciás tanórákon, a fejletlenekben csak 18 százalékuk tudott így otthon tanulni.

Tanulmány szerzői megállapítják, hogy a pandémia többszörös sokkhatást gyakorolt a fiatalokra. Nem elég, hogy lerombolta munkahelyeiket és munkavállalási perspektívájukat, megtörte tanulásukat és képzésüket, és mindennek tetejébe komolyan károsította mentális egészségüket is. "Ennek nem lett volna szabad megtörténnie" - véli Guy Ryder, az ILO főigazgatója.

Bizonytalan jövő

A fiatalok 38 százaléka bizonytalannak látja jövőbeni karrierlehetőségeit, miután várakozások szerint a válság tovább fogja szaggatni a munkaerőpiacot és meg fogja hosszabbítani a fiatalok munkába állását megelőző átmeneti időszakot. Az OECD korábbi becslése szerint tízszer több munkaóra veszett el a világ legfejlettebb országaiban a koronaválság miatt, mint a 2008-2009-es gazdasági világválás idején. Ráadásul a munkanélküliségi ráta még 2021 végén is átlagosan 7 százalék felett lehet szemben a 2019 végi kicsit több mint 5 százalékkal.

A hatás pedig azonnali: minden hatodik fiatal kénytelen volt feladni állását, amivel részben a tandíjára valót kereste meg. Sokan azért jártak így, mert olyan ágazatokban dolgoztak, amelyeket az átlagosnál jobban megtépázott a válság. Azok 42 százaléka, akik megőrizték állásukat, kénytelenek a korábbinál kisebb fizetéssel beérni. Ennek hatására a tanulmány válaszadóinak fele jelezte, hogy érzett már szorongást vagy depressziót és 17 százalékuk már folyamatosan szenved ezektől a mentális betegségektől.

Az ILO a felmérés eredményeit látva azt javasolja, hogy jobban vonják be fiatalokat a jövőjüket befolyásoló döntésekbe. Emellett sürgősen szükség lenne célzott intézkedésekre annak érdekében, hogy megóvják a fiatalok egy egész generációjának munkavállalási kilátásait, amit veszélyeztet a válság.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

farnadij, 2020.08.13 17:08

Na, addig álljunk féllábon, amíg ezek egy fikarcnyit is törődnek azzal, hogy az egyre szarabb oktatás még szarabb lett, és egy komplett generációt vágnak haza.. Szarnak rá, mert az ollllyan nemzethy, hogy kinyírom a jövőt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.08.13 15:57

@atombandi:
A fieszeseket kéne beoltani kötelezően. Különösen a farok elhalás a mellékhatása!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2020.08.13 15:42

Be kell oltatni a 70 feletti korosztalyt az orosz vakcinaval es mehet mindenki amerre lat. Most olvastam tuti jo cucc lehet, mar 76 emberen kiprobaltak, kozte putyin lanyan, sajat bevallasa szerint. Idiotak.

Ha az emberek 99.99%-a tuleli a virust, akkor miert nem a 0.01%-at zarjak be hermetikusan? Nem kene kinyirni a tarsadalmat, meg a gazdasagot sem. Tul nagy ez az ar.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html