Tíz évre felforgatja az emberek életét a járvány

A koronavírus-járvány miatt bevezetett home office, illetve az, hogy a munkájukat elvesztő emberek sokat vannak otthon, létrehozhat egy otthon ülő generációt, azaz a hagyományos munkahelyi munkavégzéstől távol maradó korosztályt.
Barabás Júlia, 2020. május 30. szombat, 07:20
Fotó: Getty Images

Annak a vállalatnak, amely fiatal dolgozókat akar foglalkoztatni, a jövőben számolnia kell azzal, hogy a koronavírus-járványnak hosszú távra ható, akár tíz évre is elhúzódó mellékhatásai lehetnek azok viselkedésében, akik megszokták, hogy otthon üljenek, és onnan dolgoznak - figyelmeztetett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a Rzeczpospolita cikke szerint. A genfi székhelyű szervezet szerint hat szakmailag aktív legfeljebb 24 éves  fiatalból a világon legalább egy elvesztette állását a járvány kezdete óta.

A fiatal alkalmazottak helyzete, akiket ez a válság aránytalanul sújtott, különösen rossz lehet, elképzelhető, hogy létrejön az otthon ülők generációja. Rengeteg fiatalt egyszerűen kidobtak az utcára vagy arra kényszerültek, hogy hónapokon át otthonukba zárva dolgozzanak. Rossz esetben ez akkora sokkot okoz nekik, hogy egy évtizedig, vagy még tovább eltart, mire kiheverik. Ez hatással lesz foglalkoztatásukra és szakmai előmenetelükre.

Az ILO elsősorban az Egyesült Államokban és Brazíliában fellépő problémákra hívta fel a figyelmet, mivel ezt a két országot különösen kíméletlenül sújtotta a koronavírus-járvány, és nem számíthatnak olyan külső segítségre, mint az EU-tagállamok. A szervezet becslése szerint a világon 135 millió munkahely veszett oda az idei év első három hónapjában. Ezt április és június között további 305 milliós veszteség fejeli meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK