A hágai illetékes bíróság a koronavírus-járvány megfékezésére januárban bevezetett éjszakai kijárási tilalom azonnali feloldására szólította fel a holland kormányt, mondván, a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor - írja az MTI. A törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendkívüli állapot okozta kivételes helyzetben a rendes jogalkotási folyamat mellőzésével léptessen hatályba intézkedéseket. A bíróság ítéletében azonban azt állapította meg, hogy nem állt fenn vészhelyzet Hollandiában, ezért a kormánykoalíció nem volt jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására a szóban forgó korlátozás végrehajtását illetően.

Olaszországban meghaladta a 94 ezret a koronavírus-járvány halottainak száma. Közben már több mint hárommillió adag oltást adtak be az új típusú koronavírus ellen.  A halottak száma a hét végére érheti el a 95 ezret. Február 20-án lesz egy éve, hogy a lombardiai Codognóban azonosították az első olasz Covid-19-beteget. Az aktív betegek száma november óta először négyszázezer alá mérséklődött, a kórházban kezeltek száma húszezer alatt van, és valamivel több mint kétezren vannak intenzív osztályon.

A lett kormány gyerekek után járó fejenkénti 500 eurós (180 ezer forint) egyszeri családtámogatásról döntött a koronavírus-válsággal járó nehézségek leküzdése érdekében. A támogatásokat a balti ország társadalombiztosítási rendszere automatikusan, külön kérelem nélkül kiutalja. A döntést még jóvá kell hagynia az 1,9 millió lakosú Lettország törvényhozásának.

Védelmet nyújt a Covid-19 brit mutációja ellen az orosz Szputnyik V és EpiVacCorona vakcina - közölte a novoszibirszki székhelyű Vektor Állami Virológiai és Biotechnológiai Intézet. Az intézetet üzemeltető orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnedzor) közleménye szerint a Vektor által elvégzett speciális összehasonlító vizsgálat a két oltóanyagot hatékonynak találta az új koronavírus brit változatával szemben.

Ellenzi az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációinak feltartóztatására Németországban elrendelt beutazási korlátozásokat a német iparvállalatok szövetsége (BDI), az egyik legnagyobb német gazdasági érdekképviselet keddi állásfoglalása szerint a szövetségi kormány lépése súlyos helyzetet idézhet elő az ágazatban.

Romániában az utóbbi négy hétben 88 százalékkal csökkent a koronavírus-fertőződések száma az egészségügyi és szociális dolgozók körében, akik az oltáskampány során elsőkként kaphatták meg a vakcinát. Az első fázisra feliratkozott mintegy negyedmillió romániai orvos, asszisztens, nővér és ápoló csaknem 99 százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltás első, illetve 90 százaléka a vakcina mindkét adagját. Azóta az egészségügyben, illetve a szociális ellátó rendszerben dolgozók körében a korábbi 500-ról 50 alá csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek heti átlaga.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerint Anglia lakosságán belül a 80 évesnél idősebb korosztályban a legmagasabb azoknak az aránya, akiknek szervezetében kimutathatók a koronavírus ellen termelődő antitestek. Az ONS elemzése egyenes utalást tesz arra, hogy ez a vizsgálati eredmény jelentős eséllyel a nagy-britanniai oltási kampány hatékonyságát mutatja.

Csökkent az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzések száma az Egyesült Államokban. Hétfőn mintegy 56 ezer új esetet jelentettek az országban. A szakértők szerint ez a szám valószínűleg a hétvége miatt is alacsonyabb a korábbi átlagnál, azonban az utóbbi egy hétre vonatkozó napi átlagos esetek száma is 90 ezer alá süllyedt, ami tavaly november óta először fordult elő. A csökkenés lehetséges okai között említik a beoltottak számának emelkedését, a tesztek számának csökkenését, valamint az ilyen típusú vírusok úgynevezett szezonális viselkedését. Mások szerint az is közrejátszhat, hogy az emberek egyre inkább betartják a korlátozásokat.

Négy hónapja nem volt ilyen alacsony szinten a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Szlovéniában, és tovább csökkent a kórházban kezelt betegek száma is. Szlovéniában keddre 740-nel 180 507-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában öt beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3733-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 691-en vannak kórházban, 127-en intenzív osztályon.

Ukrajnában keddre kismértékben újra gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint háromezer, a megelőző napinál mintegy nyolcszázzal több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, a járvány kezdete óta elhunytak száma pedig mostanra meghaladta a 24,5 ezret, viszont kórházba ismét viszonylag kevesen kerültek.

Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 13 233-mal - ez a legalacsonyabb érték október 10. óta - 4 099 323-ra emelkedett. A napi növekmény 0,32 százalék, az új esetek 9,9 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 393 681-re csökkent, a halálos áldozatoké pedig 459-cel 80 979-re, a felépülteké pedig 17 627-tel 3 624 663-ra emelkedett.

Egyelőre a tudósok is értetlenül állnak a jelenség előtt, hogyan csökkenhetett drasztikus mértékben a fertőzöttek száma Indiában, főleg azok után, hogy ez volt a járvány egyik legsúlyosabban érintett országa, írja a Sky News nyomán a 24.hu. A járvány csúcsán naponta közel 100 ezer új esetet diagnosztizáltak Indiában, szeptember óta ez a szám mostanra 11 ezer körülire csökkent. Az biztos, hogy nem a vakcinák okozták a jelentős csökkenést a betegek számában, mert az oltási program csak januárban kezdődött.