Gyorsul a járvány Romániában

Romániában a stratégiai kommunikációs törzs újabb 2064 koronavírus-fertőzésről számolt be szombaton: ez már a negyedik nap, amikor a napi esetszám meghaladja a kétezret.
Szepesi Anita, 2020. október 3. szombat, 14:49
Fotó: Getty Images

A szombati növekmény több mint 30 százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál. Romániában két hete a fertőzés ismét gyorsuló ütemben terjed, amit a hatóságok a szeptember közepén kezdődött új tanévnek, a nyári szabadságukat máshol töltők tömeges hazatérésének és a helyhatósági választási kampánynak tulajdonítanak - írta az MTI.

Az utóbbi 24 órában újabb 32 koronavírusos beteg vesztette életét, ezzel 4947-re emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.
Romániában eddig 134 ezer embernél mutatták ki koronavírust, közülük több mint 22 ezren jelenleg is fertőzők. Szombaton az előző napinál hatvannal kevesebb, 7734 koronavírusos fertőzött volt kórházban, de további 12 súlyos beteg került az intenzív osztályra, számuk így 583-ra emelkedett.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint a hatóságok abban reménykednek, hogy a napi fertőzésszám növekedését sikerül megfékezni, és a jelenlegi kétezer körül stabilizálni. A tárcavezető ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy koronavírus-járványt nem a kórházakban, hanem még a beutalás előtt, a közösségi fertőzés megfékezésével kell legyőzni. Hozzátette: ehhez csak az ismert óvintézkedések - a maszkviselés, a távolságtartás és a gyakori kézmosás - fegyelmezett betartására van szükség.

HOZZÁSZÓLÁSOK