Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rutte a rendkívüli kormányülést követően tartott online sajtótájékoztatóján bejelentette, a felsőoktatási intézmények a tervek szerint június 1-től kezdhetik meg az oktatást. A tanulók kezdetben csak kis csoportokban vehetnek részt órákon. A sportklubok a diákok számára szintén kinyithatnak.

Az összes többi intézkedés, például a fodrászüzletek, az éttermek és bárok zárva tartására vonatkozó tilalom, illetve az idősotthonok látogatásának tilalma további három hétig, május 19-ig érvényben marad.

Az üzletek továbbra sem zárnak be, de be kell tartaniuk a biztonsági intézkedéseket, amelyek a rendszeres fertőtlenítést, valamint a vásárlók egymás közötti legalább 1,5 méteres távolság betartását jelenti. A nélkülözhetetlen szakmákban dolgozókat, például az orvosokat és az ápolókat, valamint a teherautó-sofőröket, a szupermarketek személyzetét leszámítva, lehetőleg mindenkinek otthonról kell dolgoznia. Amennyire csak lehetséges, mindenki maradjon otthon - emlékeztetett Rutte.

A betegek és az új fertőzések száma reményre ad okot, az egészségügyi rendszerre gyakorolt nyomás azonban továbbra is jelentős. Ezért a további enyhítés jelenleg nem lehetséges - mondta. A korábban április 28-ig bevezetett korlátozó intézkedések fokozott feloldására van lehetőség a járvány esetleges újabb kitörésének megakadályozása érdekében - tette hozzá a miniszterelnök.

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) kedd délután közzétett friss adatai szerint tovább csökkent az új igazolt fertőzöttek száma. Amíg az elmúlt három napban 1089, majd 1066 és 750 embernél lett pozitív a teszt eredménye, addig a bejelentés szerint az elmúlt 24 órában 729 új esetet regisztráltak, ezzel 34 134-re emelkedett a bizonyított fertőzöttek száma az országban.

Az elmúlt egy napban azonban több beteget, 118 embert vittek kórházba. Ez a mutató egy hete most a legmagasabb. Számuk hétfőn 75, vasárnap 110 volt. Jelenleg 9897 embert ápolnak kórházakban. Eddig 3916-an haltak meg Hollandiában a koronavírus miatt, hétfő óta 165-en, ami lényegében megegyezik az elmúlt héten tapasztalt napi halálozási adottokkal.