Az oroszoknak bőven kijutott a gazdasági összeomlásokból az elmúlt harminc évben kezdve a Szovjetunió bedőlésétől az 1998-as valutaválságon át a Krím félsziget 2014-es elcsatolása után bevezetett nyugati gazdasági szankciókig. Arról nem is beszélve, hogy mit éltek át a 20. században. Ezért aztán nem meglepő, hogy kész listával indulnak vásárolni az áruházakba, amikor jön az éppen aktuális, következő katasztrófa. A Moscow Times összesítése szerint öt termék nem hiányozhat a bevásárolókosarukból:

Hajdinakása

A hajdinakása, vagy ahogy a helyiek hívják, a grecska alapvető élelmiszer az orosz konyhában, amit főételként és köretként is fogyasztanak. A gabonához hasonló magvakból álló kása, amelyeket úgy főznek meg, mint a rizst, egyfajta mérőeszköze annak, mennyire tartanak az oroszok éppen attól, hogy nem lesz mit enniük a közeljövőben.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések bejelentésének hatására felvásárolták a hajdinakása-készleteket, illetve a sót, mit sem törődve azzal, hogy a hatóságok óvtak a pánikvásárlásoktól. 2020. március 9. és 15. között 66 százalékkal több fogyott ebből a termékből, mint egy évvel korábban.

Erotikus játékszerek

Az óvszerek és az erotikus játékszerek értékesítése is megugrott Oroszországban, miután az emberek arra számítanak, hogy hosszabb ideig elszigetelten kell élniük. Az Ozon, Oroszország legnagyobb kiskereskedője arról számolt be, hogy ezekből a termékekből négyszer annyit adott el a korábbiakhoz képest. Az értékesítés március 14. és 17. között érte el csúcsát, amikor sok munkáltató elrendelte az otthoni munkavégzést. A kondomok eladása 147, a sikosítóké 124 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Mindenféle fehérneműből és más fantáziatermékből bevásároltak az oroszok, az ápolókosztümök értékesítése duplája volt a tavalyinak.

Elektronikai cikkek

Az elektronikai cikkek értékesítése is szárnyalt, részben azért, mert látva a rubel gyengülését attól tartottak a fogyasztók, hogy meg fognak drágulni az importtermékek. Az orosz valuta értéke ötödét vesztette el a koronavírus-járvány miatt visszaesett olajkereslet és az Oroszország és Szaúd-Arábia között kirobban olajárháború miatt. Az otthoni munkavégzés is hozzájárult az elektronikai termékek eladásának növekedéséhez, miután az emberek felújították tévé- és komputerarzenáljukat.

Baseballütők

Emellett a baseballütők forgalma is megugrott, mégpedig 30 százalékkal. Mivel ez a sport nem népszerű Oroszországban, vélhetően önvédelmi céllal keresték ezt a terméket az emberek.

Fagyasztók

Sok orosz látta jónak, hogy némi extrakapacitással növelje fagyasztási képességeit. A felhalmozott élelmiszer vélhetően részben ebbe kerül. A jégszekrények és a fagyasztók értékesítése egyszerűen kilőtt: az Ozon adatai szerint márciusban négyszeresére ugrott az eladásuk az egy évvel korábbihoz képest.

Fokhagyma

Kakukktojásnak látszik a népszerű élelmiszerek között a fokhagyma, hiszen látszólag semmi sem indokolja, miért éppen ebből az élelmiszerből vásárolnak többet az oroszok. A válasz a talányra egyszerű: Oroszországban általánosan elfogadott nézet, hogy ennek a zöldségnek víruspusztító hatása van.

Az erős kereslet miatt a főként Kínából importált fokhagyma ára a hivatalos statisztikai adatok szerint több mint tíz százalékkal emelkedett februárban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fokhagyma fogyasztása nem előz meg a vírusfertőzéseket, bár van némi antibakteriális hatása.