Máris megszenvedi Budapest a vírus hatásait

Több száz kínai turista nem érkezik meg a magyar fővárosba, miután Kínában a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében leállították a csoportos kiutaztatásokat - írja a Világgazdaság.
K. Kiss Gergely, 2020. január 29. szerda, 10:40
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Budapesten 430 ezer vendégéjszakát, a teljes vendégforgalom 5-6 százalékát adták tavaly január és november között a kínai turisták, akiknek a többsége csoportosan, több európai országot érintő körutazásra befizetve érkezik meg Budapestre - összegezte a lap kérdésére a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás a koronavírus által potenciálisan érintett piac nagyságát.

Magyarország és a közép-európai régió egyik legnagyobb kínai beutaztató társasága, az EETS igazgatója, Lázár Judit a Világgazdaságnak elmondta: egyelőre 20 százalékos lemondásnál tartanak a következő, nagyjából két hétre, ami magyar viszonylatban körülbelül háromszáz kínai utas elmaradását jelenti.

Lázár Judit, aki a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke is, kiemelte, hogy a kínai turizmusban érdekelt magyar partnerek mindegyike részéről fokozott rugalmasságot tapasztalnak, és a vendégfogadók is a helyzet mielőbbi rendeződésében érdekeltek.

A Budapest Airport folyamatosan kapcsolatban van a légitársaságok regionális irodáival, de a koronavírussal kapcsolatos légitársasági intézkedésekről egyelőre nem kaptak tájékoztatást - közölte a Világgazdasággal a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető társaság. Arról, hogy az elmúlt napokban bejelentett és megnyitott új, közvetlen kínai destinációk esetében az utazási korlátozások miatt esetleg módosítani kell a járatokat üzemeltető légitársaságok és a Budapest Airport közötti szerződéseket.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK