Újabb aggasztó dolog derült ki a koronavírusról

Egy Birminghami Egyetem vezetésével folytatott vizsgálatból kiderült, hogy a koronavírus-fertőzés nagyobb kockázatot jelent műtéteknél, mint bármilyen más körülmény. Jelentősen megnő ugyanis a beavatkozásuk utáni halál kockázata.
Szabó Zsuzsanna, 2020. május 30. szombat, 21:40
Fotó: AFP - Fotó: AFP Photo/Anne-Christine Poujoulat

Jelentősen megnő a műtét utáni halál kockázata a koronavírus-fertőzöttek számára - írja az Index.hu egy, a Lancet folyóiratban közölt tanulmányra hivatkozva, amely egy, a Birminghami Egyetem vezetésével folytatott vizsgálatról számol be. Kiderült ugyanis, hogy a fertőzés nagyobb kockázatot jelent, mint amit bármilyen más körülmény okozni képes.

A kutatás a világ 24 ország 235 kórházából származó, összesen 1128 betegre vonatkozó jelentéseket elemezte és kiderült, hogy a koronavírus-fertőzésük mellett operáción is átesett páciensek átlagosan 23,8 százaléka halt meg 30 napon belül, ami jelentősen magasabb a koronavírus nélküli, 2019-es adatoknál: akkor az Egyesült Királyságban ez az adat még a leginkább veszélyeztetett esetekben is csak 16,9 százalék volt, egy korábbi, 58 országra kiterjedő vizsgálat szerint pedig a legkockázatosabb, vészhelyzet miatti műtétek esetében is csak 14,9 százalék volt.

A kevésbé kockázatos műtét is kockázatosabb

Ezzel szemben a koronavírus-fertőzöttek esetében a sokkal kevésbé kockázatos műtétek adatai is rosszabbak voltak. A nem vészhelyzet miatti, választható műtétek esetében a páciensek 18,9 százaléka halt meg 30 napon belül, a vészhelyzeti műtéten átesettek 25,6 százaléka, a kisebb műtéteken, például a vakbélműtéten vagy a sérvműtéten átesettek 16,3 százaléka, a nagyobb műtéteken, például csípőműtéten vagy bélrák miatti műtéten átesetteknek pedig 26,9 százaléka. A tanulmány szerzői kiemelik, hogy normál esetben a kisebb és választható műtétek esetében mindössze 1 százalék körüli kellene, hogy legyen a mortalitás.

A férfiak esetében nagyobb volt a 30 napon belüli mortalitás esélye, mint a nőknél (28,4 vs. 18,2 százalék). A 70 év felettieknél 33,7, míg a fiatalabbak esetében 13,9 százalék votl az arány. A kutatás szerint a kockázatot minden korábbi súlyos betegség vagy nagyobb műtét növelte.

A kutatás azt is megállapította, hogy a fertőzésen és műtéten is átesett páciensek 51 százaléka kapta el a következő 30 napban a tüdőgyulladást, akut respirációs distressz szindróma nevű légzési elégtelenségben kezdett szenvedni, vagy más okból kellett váratlanul lélegeztetőgépre kötni. A kutatás szerint a műtét után meghalt páciensek 81,7 százaléka esetében merült fel valamilyen, a tüdőt érintő probléma.

A műtéteket biztonságosabbá kell tenni

Becslések szerint világszerte 28,4 millió választható műtétet halasztottak el koronavírus miatt. A tanulmány egyik társszerzője, az egyetem kutatója, Dmitri Nepogodiev úgy vélte, hogy ez jó döntés volt, de a kormányoknak sürgősen el kellene kezdeniük azon dolgozni, hogy megkönnyítsék a műtétek biztonságosabbá tételét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.05.31 09:24

Új szintre lépett sz interneten terjedő influenza.
Magyarország a büdös selejtes kínai maszkok országa az egyik leghülyébb nemzet.
De Mészáros első negyedévi pénze 2 milliárd forint. magyarok ezért éltek, meg O1G-ért és vagytok Európa leutálatosabb népe, közel és távol!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.05.31 02:33

Nem mondom hogy nyugodj békében, mivel Te nem nyugszol sehol, és meghalni se tudsz, aki tud, az már ebben az életben megteszi, mint Fletovics és Orsós, ezek a Pokolból jöttek és oda is mennek vissza. Élni Te tudtál, milliárdok ellopása, hazádnak elárulása nélkül is, megtéve, amit megkövetelt Tőled a Haza. Az említett férgek meg mennek a levesbe előbb-utóbb, követőikkel együtt, lopott, rabolt, összemutyizott milliárdjaik kevesek lesznek ott a kondérban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.05.31 01:49

Torgyán József: a Harag Napja

https://www.youtube.com/watch?v=t5CvY9XcnAA
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.05.31 01:45

Torgyán József: a Harag Napja

https://www.youtube.com/watch?v=t_O0Opzj5tw
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.05.31 01:38

Torgyán József: a féregirtó beszéd

https://www.youtube.com/watch?v=JAPaXp2Jrvc
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html