Kedden a kínai hatóságok arról számoltak be, hogy az előző 24 órában 1886 új koronavírus -fertőzöttet regisztráltak, így ez volt az első alkalom január 30. óta, hogy az új esetek száma 2000 alá esett. Szerdán a járványügyi illetékesek arról számoltak be, hogy Kínában 1749 új koronavírusfertőzés történt, így az összes eset száma már 74 185-re nőtt.

Több mint kétezer halott, magyarok karanténban

A magyar idő szerint szerda reggeli tájékoztatás szerint 136 újabb halálesetet rögzítettek Kínában, az áldozatok száma így meghaladta a 2000-et, összesen 2 004 ember hunyt el a hivatalos nevén Covid-2019 (korábban 2019-nCoV) kitörésében - írja a New York Times az összefoglalójában.

Továbbra sem lehet tudni olyan magyarról, aki Magyarországon vagy a világban bárhol koronavírussal fertőződött volna meg - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden. Viszont az MS Westerdam óceánjáró hajóról szombaton hazatért két magyar állampolgár hétfő este óta karanténban van, mindketten tünetmentesek, egy harmadik magyar, aki a személyzet tagja volt, és akivel korábban nem sikerült közvetlenül felvenni a kapcsolatot, kedden karanténba kerül. Összesen tehát három magyar állampolgárt vontak megfigyelés alá.

Nincs még vége

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy bár lassulni látszik Kínában a járvány terjedése, a fertőzöttek és halálos áldozatok száma ettől még tovább növekszik. Aggasztónak azt tartják, hogy a Kínán kívüli helyzet vált egyre riasztóbbá.

"Nem lenne bölcs dolog, ha Kínában vagy Kínán kívül bárki azt gondolná, hogy már ellenőrzésünk alá vontuk a betegséget" - idézi Malik Peirist, a hongkongi egyetem virológiai vezetőjét a New York Times. Mivel a Covid-2019 vírustípus emberről emberre fertőző változatát csak decemberben ismerték fel Vuhanban, még túl keveset tudunk a fertőzés mechanizmusairól.

Az viszont látszik, hogy Japánban, valamint a környező országokban egyre több megbetegedést jelentenek. A turizmus pedig tovább terjesztheti az újfajta koronavírust a világban. Ha máshol is intenzíven terjed a betegség, akkor még hátra lehet a járvány legrosszabb szakasza.

Ezt bizonyítja, hogy német kutatók bizonyítékot találtak rá kedden, hogy a koronavírus bizonyos esetekben tünetmentes maradhat a fertőzötteknél akár néhány hétig is. Viszont már ekkor is hordozói és terjesztői a betegségnek. A New England Journal of Medicine-ben publikált tanulmányban arról írtak, hogy így anélkül fertőzhetnek meg másokat, hogy ők maguk tudnának róla, ami komoly járványügyi problémát jelent.

Ezen a térképen megnézheti a járvány terjedését:

gazdaságot még fertőzi a járvány

Az Apple kedden pánikot keltett az amerikai tőzsdéken, amikor kiadott egy árbevétel-figyelmeztetést (profit warning), hogy a koronavírus kínai kitörése miatt mind a fogyasztói oldalon visszaesésre számítanak, mind pedig az ellátói láncuk veszélybe került, ami a gyártásukat veti vissza.

Ez alapvetően meghatározta az egész napos kereskedést az európai és az amerikai részvénypiacokon is - mondta még kedden ennek kapcsán Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.