Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva Murasko azt mondta, hogy a koronavírus elleni vakcinációhoz felhasználható első készítmények július utolsó harmadában jelenhetnek meg az országban.

Május 8-án Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője úgy nyilatkozott, hogy a korlátozások egy része a tömeges vakcináció bevezetéséig fenn fog maradni. Ennek lehetséges időpontját az év végében nevezte meg.

400 kórházban alakult ki járványgóc

Murasko szerdán közölte, hogy Oroszországban egyensúlyba került a Covid-19 miatt kórházba került és az onnan kiírt betegek száma, és hogy az orosz egészségügyi hálózat megbirkózik a járvánnyal. Elismerte, hogy még mindig hiány jelentkezik az egyéni védőeszközök terén, de már nem olyan súlyosan, mint korábban. Mint mondta, új készítmények jelentek meg, amelyek elősegítik a súlyos betegek gyógyítását és gyorsabb felépülésüket. Beszámolójában kitért rá, hogy Oroszországban 400 kórházban alakult ki járványgóc.

Az orvostanhallgatóknak a járvány elleni küzdelembe való bevonása ügyében felmerült bírálatokkal kapcsolatban elítélte, hogy többeket az egyetemről való elbocsátással fenyegettek meg, ha nem vesznek rész a koronavírus-fertőzöttek ápolásában. Azt hangoztatta, hogy ilyesminek nem szabad előfordulnia.

Murasko szerint a medikusokra elsősorban a laboratóriumokban, járóbeteg-rendelésen, a mintavételhez vagy az egészségügyi intézményekbe érkezők hőmérőzéséhez van szükség. A fertőzöttek "vörös zónában" való kezelésébe kizárólag a felsőéveseket vonják be, csakis személyes beleegyezésükkel.

Több kormányzati tag is megfertőződött

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezelt Mihail Misusztyin miniszterelnök jövő héten már visszatérhet hivatalába. Misusztyin egyébként szerdán újabb videokonferencia formájában megtartott kormányülést vezetett le.

A Covid-19 betegséget az orosz kormányzat tagjai közül egyébként Olga Ljubimova kulturális és Vlagyimir Jakusev építésügyi miniszter is elkapta, utóbbi azonban már meggyógyult. Kedden a feleségével együtt kórházba szállították Dmitrij Peszkovot, a Kreml szóvivőjét.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz törvényhozás alsóházának elnöke szerdán bejelentette, hogy ötre emelkedett azoknak a képviselőknek a száma, akiknél kimutatták a fertőzést. A Vlagyimir Szolovjov, Oroszország Újságíró-szövetségének elnöke által kedden közölt adatok szerint eddig öt újságíró vesztette életét, és további mintegy 200 betegedett meg a járvány miatt.

10 ezer felett az új fertőzöttek száma

Oroszországban egyébként egy nap alatt 10 028-cal 242 271-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Ez 4,3 százalékos napi növekményt jelent az előző napi 4,9 százalékhoz képest. Az új esetek 44 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 96-tal 2212-re, a gyógyulásoké pedig 4491-gyel 48 003-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta csaknem 6 millió tesztet végeztek el.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes kedden azt mondta, hogy az oroszországi halálozási ráta 7,6-ed része, a moszkvai pedig 6,8-ed része a világátlagnak.

Oroszországban kedden oldották fel a Vlagyimir Putyin elnök által hat héttel korábban elrendelt országos kényszerszabadságot, de a járvány miatt bevezetett karanténkorlátozások fokozatos feloldása a 85 régió vezetőjének egyéni felelőssége.