Nagy-Britanniában 55 ezer körüli fertőzött lehet

Nagy-Britanniában az elmúlt 24 órában 407 páciens szervezetében azonosították az új típusú koronavírust - közölte kedd délután a brit egészségügyi minisztérium az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2020. március 17. kedd, 19:21
Fotó: AFP

A tárca friss adatai alapján a brit egészségügyi hatóságok keddig 50 442 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1950 pozitív leletet azonosítottak, vagyis ennyi páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) néhány órával később, kedd este bejelentette, hogy az elmúlt egy napban 14-gyel 67-re emelkedett a járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.

A tájékoztatás szerint a legfiatalabb halálos áldozat 45, a legidősebb 93 éves volt, és mindegyikük krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt.

Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója a londoni alsóház egészségügyi bizottságának keddi meghallgatásán azt mondta: a számítási modellek alapján az feltételezhető, hogy hozzávetőleg ezer megbetegedésre jut egy haláleset, így arra lehet következtetni, hogy Nagy-Britanniában a fertőzöttek valós száma 55 ezer körül járhat.

HOZZÁSZÓLÁSOK