Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Dominic Raab külügyminiszter, aki a Covid-19 betegségből lábadozó Boris Johnson miniszterelnök helyett látja el a kormányfői feladatokat, a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtóértekezletén elmondta: már vannak kedvező jelek arra, hogy az emberek közötti érintkezést korlátozó intézkedések hatékonyak, mivel az új fertőzések és az újonnan kórházba kerülők számát jelző görbe kezd laposodni. "Kezdünk nyerésre állni ebben a csatában" - fogalmazott Raab az MTI szerint.

Hozzátette ugyanakkor: jóllehet a kormány elvégzi a korlátozó intézkedések törvényben előírt, e héten esedékes felülvizsgálatát, most még nem várható a korlátozások enyhítése. A külügyminiszter szerint ugyanis a három hete érvényben lévő intézkedések idő előtti feloldása újabb járványhullám kialakulásának veszélyével járna.

Már mást mutatnak a számok

Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója hétfő esti sajtótájékoztatón grafikonokkal is illusztrálta, hogy az újonnan kiszűrt fertőzések és a Covid-19 betegséggel kórházba kerülők számának görbéje immár nem felfelé tart a számok változását jelző függőleges tengely mentén, hanem kezd a vízszintes időtengellyel párhuzamos irányt felvenni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a halálozások számának görbéje ezt a folyamatot várhatóan csak késleltetéssel követi majd.

A brit egészségügyi minisztérium hétfő délutáni bejelentése szerint az előző 24 órában 717-tel 11 329-re emelkedett a járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az egy nappal korábbi tájékoztatásban 737, két nappal korábban 917, a három nappal ezelőtti statisztikában 980 haláleset szerepelt. Nagy-Britanniában hétfőig 290 720 embert vetettek alá koronavírus-szűrésnek és közülük 88 621-ről állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal. A hétfői tájékoztatás szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4342-vel emelkedett az előző napi 5288 fős növekedés után.

Még lábadozik Boris Johnson

A betegségen átesett Boris Johnson miniszterelnök is, aki egy hetet töltött kórházban, három napig intenzív osztályon kezelték. Johnson vasárnap hagyhatta el a londoni St. Thomas kórházat, ahonnan a fővárostól 65 kilométerre északnyugatra lévő Chequersbe, a brit miniszterelnökök vidéki pihenőhelyére távozott.

A kormányfő a Twitteren vasárnap este közzétett videoüzenetében közölte: semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a St. Thomas kórház orvosai és ápolói az életét mentették meg és kezelésének ideje alatt volt két nap, amikor "bármerre eldőlhetett volna a dolog".

A Downing Street hétfő estig nem adott újabb tájékoztatást Johnson állapotáról. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője előző este is csak annyit közölt, hogy Boris Johnson "nem áll azonnal ismét munkába", egyelőre lábadozik.