Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tárcavezető nagyon ígéretesnek nevezte a Ad26.COV2.S nevű vakcinával kapcsolatos vizsgálatokat, amelynek engedélyeztetés előtti, III. fázisában kilenc spanyol egészségügyi intézményben vizsgálják a hatékonyságot és a biztonságot - írja az MTI.

Spanyolország már közreműködött a vakcina II. fázisának vizsgálataiban is, amikor az amerikai Johnson & Johnson cég tulajdonában álló gyógyszervállalat szeptember elején megkezdte az oltóanyag emberi tesztelését.

Az utolsó fázis önkénteseinek toborzása hamarosan megkezdődik. A résztvevők 20 százaléka 40 év alatti, 30 százaléka 60 év feletti lesz. A védőoltást Spanyolország mellett nyolc másik országban is tesztelik, és összesen 30 ezer jelentkezőn próbálják ki. A gyógyszercég tervei szerint ideális esetben már jövő év elején a piacra kerülhet a vakcina.

Salvador Illa beszámolt arról, hogy a fertőzés terjedése stabilan csökken a dél-európai országban, de továbbra is óvatosságra intett. A helyzetet aggasztónak nevezte a magas esetszám miatt.

Mint mondta, jelenleg százezer emberből 452-en fertőzöttek. Egy hete ez a szám 514 volt. Szerdára hétezer új fertőzöttet igazoltak a szűrővizsgálatok. Az összesítésében szereplő esetszám 15 ezerrel emelkedett egy nap alatt.A járvány kezdete óta több mint másfélmillió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Spanyolországban.

Egy hét alatt több mint 1300 ember vesztette életét, így idén már 42 ezren haltak meg a fertőzés következtében.

A spanyol egészségügyi miniszter felkérte a spanyol tartományokat, hogy dolgozzák ki, hogyan terjesztenék ki a tesztelési lehetőségeket a gyógyszertárakra, mivel az Európai Unió jóváhagyta, hogy a patikákban mintegy 20 perc alatt eredményt mutató antigén-tesztet lehessen készíttetni.

Több tartomány szorgalmazta már ezt a lépést a központi spanyol kormánynál. A madridi autonóm közösség vezetője, Isabel Díaz Ayuso pedig levélben fordult ebben az ügyben Ursula Von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez.

Spanyolországban október 25-e óta szükségállapot van érvényben, amelyet a parlament május 9-éig meghosszabbított. A Kanári-szigetek kivételével mindenhol éjszakai kijárási tilalom van érvényben. Minden nyilvános helyen kötelező a maszk viselése, és hatnál többen nem gyűlhetnek össze.

A 17 spanyolországi tartomány és a két észak-afrikai autonóm spanyol város saját területén egyénileg határozza meg a védekezés szintjét, valamint a szükséges korlátozásokat. Például van, ahol zárva tartanak a vendéglátóhelyek, míg máshol csak a teraszokon lehet vendégeket fogadni. Akad olyan régió, ahol csak alapos indokkal lehet a városok között közlekedni, és van, ahol korlátozták a tartományból való ki- és belépést.