Németországban se viselik a korlátozásokat

Több ezren tüntettek szombaton Stuttgartban, tiltakozva a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott hatósági korlátozó intézkedések ellen, illetve a fővárosban, Berlinben is tartottak jóval kisebb létszámú demonstrációt.
Rácz Gergő, 2020. május 2. szombat, 22:06
Fotó: Getty Images

A délnyugat-németországi Stuttgartban a tüntetést kezdeményező Michael Ballweg szerint ötezer ember demonstrált, míg az egy héttel ezelőtti, ugyancsak pártoktól független tüntetésen alig néhány százan jelentek meg - írja az MTI.

A rendőrség nem adott becslést a résztvevők számáról, de közölte, hogy a gyűlés incidensek nélkül ért véget, és a demonstrálók többé-kevésbé tartották egymástól azt a távolságot, amelyet előírnak a járvány idején érvényes szabályok.

Ballweg azt mondta, a tüntetést szervező Querdenken mozgalom követeli az alapvető jogok, a gyülekezés- és vallásszabadság helyreállítását.

A helyi hatóságok megtiltották a mozgalomnak a tüntetést, de a német alkotmánybíróság felülbírálta a döntést.

Berlinben a rendőrség szerint mintegy 300 embert tüntetett a Mitte kerületében lévő Rosa-Luxemburg-Platzon. A fővárosi rendőrség csak két, egyenként 20 fős rendezvényt engedélyezett, és negyedórával a tüntetés kezdete előtt figyelmeztette az oda igyekvőket a Twitteren, hogy a helyszín már "megtelt".

A járvány idején Berlinben legfeljebb 20 fős összejövetelek engedélyezettek, hétfőtől pedig enyhül a szigor, már 50 fős rendezvényeket is lehet tartani.

HOZZÁSZÓLÁSOK