Koronavírus: mi lesz a nyugdíjkorhatárral és a nyugdíjjal?

A koronavírus-járvány kétféleképpen érintheti a munkavállalók nyugdíjba vonulását: vagy előbb vagy később lesznek kénytelenek ezt megtenni - derül ki egy amerikai tanulmányból. Az érvek mindkét lehetőség mellett Magyarországon is jól ismertek.
Komócsin Sándor, 2020. április 16. csütörtök, 09:12
Fotó: Getty Images

A Magyarországon is érvényben lévő 65 éves nyugdíjkorhatár (ami az 1957 után születettek esetén lép teljesen érvénybe) már a koronavírus-járvány előtt is nehezen tartható időpontnak tűnt. Az Egyesült Államokban ebben a korban válnak jogosultak a munkavállalók bizonyos szociális támogatásokra, ezért szívesen tekintették ezt a megfelelő időnek a nyugdíjba vonulásra, ám miután leülepedik a por a járvány okozta gazdaság felfordulás után, várhatóan távolabb látják majd a visszavonulás időpontját.

Ez azonban csak a szerencsésebbek perspektívája: az Allianz Life Insurance Company tanulmánya szerint az amerikaiak pechesebb fele hamarabb lesz kénytelen nyugdíjba vonulni, mint szeretne - idézte a jelentést a CNBC. És ennek kellemetlen anyagi következményei lesznek. A korai nyugdíjazás perspektívájával szembe kerülő emberek többsége rajta kívül álló okok miatt kerül ebbe a helyzetbe. Több mint harmaduk, 34 százalékuk állása elvesztését, 25 százalékuk egészségügyi gondokat említett.

Jött a járvány

Az életbiztosító januárban készítette felmérését, mielőtt a járvány márciusban kitört volna az USA-ban, s ezzel a gazdaság padlóra került volna. A válság nyilván felerősítette a tanulmány tanulságait. Az emberek most félnek, nem tudják visszatérhetnek-e azokban az állásokba, amiket elvesztettek. Senki sem tud választ adni nekik erre - mondja Kelly LaVigne, az Allianz Life Consumer Insights részlegének elnökhelyettese.

Miközben az amerikaiak többsége azt hiszi, hogy 65 éves korában válik teljesen jogosulttá az idősek Medicare egészségügyi ellátására és teljes nyugdíjra, ez valójában inkább 66-67 év, attól függően, hogy ki mikor született. Magyarán valójában máris magasabb a nyugdíjkorhatár, mint a a könnyen megjegyezhető 65 év. Ráadásul a Transamerica Center for Retirement Studies felmérése szerint az emberek többsége, 54 százaléka azt tervezi, hogy meghosszabbítja aktív éveit e korhatár elérése után. Ezeknek az embereknek egy része egyáltalán nem akar nyugdíjba menni.

Korai visszavonulás

A legnagyobb esélye annak van, hogy a járvány miatt a legtöbben korábban kényszerülnek nyugdíjba vonulni, mint amivel jól járnának - derül ki Alica Munnell, a bostoni Center for Retirement Research igazgatója szavaiból. Sokan egyszerűen képtelenek lesznek új karrierlehetőséget találni. Ez főként az idősebbeket és azokat érinti, akiknek nincs rendes állásuk - Magyarországon azt mondanánk: akik számláznak. Ők többen lehetnek, mint ahány állást kínálnak nekik.

Ez az egész világon sokakat kényszeríthet arra, hogy korábban menjenek nyugdíjba, mint szeretnének, az USA-ban sokan folyamodhatnak a nyugdíjukért 62 éves korukban, a legkorábbi évben, amelyben ezt megtehetik. Ennek azonban az lesz a következménye, hogy a nyugdíjuk soha nem lesz annyi, amennyi akkor lehetett volna, ha nem szorulnak rá a korai visszavonulásra. Szakértők szerint sokkal kisebb összeget fognak kapni. Ezért az idősebb munkavállalók abba a helyzetbe kerülhetnek, hogy kénytelenek lesznek valamilyen rosszul fizetett munkát elvállalni, csak hogy növeljék szolgálati idejüket.

Ráadásul nem tudjuk, hogy a mostani válságnak milyen hosszú távú, akár tíz évre elhúzódó káros hatásai lesznek. A nyugdíjtakarékosság jó dolog - fújják a szakértők a régi nótát. Ki gondolt volna arra, amiben most élünk 60 évvel ezelőtt, az űrverseny kezdetének időszakában, az olajválságok előtt tíz évvel, a hidegháború kellős közepén, amikor a ma nyugdíj előtt állók megszülettek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2020.04.16 14:55

@Denden:
A vilag jelentos reszen nincs nyugdij, alapjovedelem meg sehol sincs. Az is hulye, aki csak a nyugdijabol akar megelni az elete vegen. Bar eddig ez volt a legstabilabb beveteli forras egy haztartasban, de ez nem sokaig lesz igy. Vagy eltorpul a szerepe a tobbi bevetel mellett. Jelzem a magannyugdij pont ebbe az iranyba haladt volna, levaltotta volna az allami kifizetest es kokemenyen a befizetesek aranyaban fizettek volna. Aki nem fizetett be, vagy alig, mert o "okosba" feketen nyomta, annak semmi sem jart volna.

Jelenleg azok a legnagyobb hulyek, akik fizetik a nyugdijjarulekot, mint a katonatiszt, mert fillereket sem kapnak belole vissza. Magyarorszagon meg mar adova minositettek vissza, tehat nem fog jogosultsagot eredmenyezni. Vagy figyelembe veszik, vagy nem. Nem most lesz ebbol problema, ma meg kicsi az aranya, 20 ev mulva fog utni, amikor viktorkaek huzasabol nyuggernyuzo eszkoz lesz. A mai nyuggereket ez nem zavarja, meg a nok is csak atlag 17 evet toltenek nyugdijban.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Denden, 2020.04.16 10:20

Nagyon kevés ember van aki jó egészségben, fizikai erőteljében, szellemileg nem kiégetten és naprakész korszerű tudással megéli a 65-70 éves kort. ( Vagy talán az 50-et se...) Mindamellett és mindaddig míg a felsorolt feltételeket tudja teljesíteni, fizetéséből finanszírozza a jelen megélhetését, a hiteleit és gyermekei biztos anyagi körülményeit de az sem baj ha élő idősebb hozzátartozóit is tudja támogatni. Nem lenne egyszerűbb szép lassan kivezetni a nyugdíj intézményét és felépíteni a kortól független alapjövedelem rendszerét?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html