Csapás az okostelefonok legcukibb "alkatrészeire"

A koronavírus a csetelésnek is betett: a járvány miatt halasztják az új emojik kiadását. Teljesen azért nem marad senki új hangulatjelek nélkül, egy őszi frissítésnek köszönhetően jön például a gyapjas mamut és a gyöngyös tea jele is.
Csernátony Csaba, 2020. április 9. csütörtök, 16:41
Fotó: Getty Images

A koronavírus miatt később jelennek meg az új emojik az iPhone and Android telefonokon - írja a Business Insider.

Az Android és az iOS készülékek számára emojikat "gyártó" nonprofit szervezet, az Unicode Consortium közölte, elhalasztják az új hangulatjelek kiadását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szervezet a 14.0-ás Unicode Standard kiadását 6 hónappal elcsúsztatja, márciusról szeptemberre, ez pedig kihat az specifikációkra és az új emojikra is, ugyanis az új hangulatjel-karakterekre vonatkozó javaslatok benyújtásának határideje is szeptemberre tolódik.

Az elfogadott emojik sem jelennek meg azonnal a telefonokon. Egy januárban jóváhagyott emoji például általában csak szeptemberben válik elérhetővé a nagyközönség számára, a mostani fél éves csúszás pedig egyúttal azt jelenti, hogy a szeptemberben jóváhagyott Unicode 14.0-ás emojicsomagok csak 2022-ben válnak nyilvánossá. A koronavírus-járvány miatt a közreműködők és önkéntesek elfoglaltak, ezért látták jobbnak a halasztást.

Az Unicode 13.0-ás emoji szettje azonban 117 vadonatúj hangulatjellel még idén elérhető lesz, így az év második felében lesz saját jele a gyöngyös teának (bubble tea) és a gyapjas mamutnak is.

Megjegyzés: Az emojik a beszélgetésben - csetelésben - használt hangulatjelek, egyik legismertebb képviselőjük például a mosolygó fej.

HOZZÁSZÓLÁSOK