A kormány szombatra ígérte a végleges forgatókönyv bemutatását, amely azonban jövő hét elejére csúszott, miután néhány vitás kérdés még megoldásra vár. Hétfőtől a gépgyártás indul újra, május 4-én pedig a kézműves ágazat és az építkezések, így az újraindulás igazi dátuma május 18. lesz, amikor beindulhat a kereskedelem és a vendéglátás is - írja az MTI.

Tisztázásra vár a kijárási korlátozás oldásának ütemezése: május 4-től továbbra is csak indokolt esetben lehet mozogni, ugyanakkor engedélyezett lesz a szűk értelemben vett lakókörzettől való eltávolodás és a szabadtéri sportolás is.

Május 18-tól pedig a tartományok közötti mozgást is engedélyezik, ha ezt a járványgörbe addigi alakulása megerősíti. A déli tartományok viszont jelezték, hogy a gócpontnak számító északi tartományokból nem fogadnak érkezőket.

Sajtóértesülések szerint a kormány kötelezővé akarja tenni a szájmaszkhasználatot, amihez a mostani napi 4 millióról, napi 7 millióra kell átállítani a gyártásukat. Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos bejelentette, hogy május 4-től országosan is megkezdik az ellenanyagszintet mérő teszteléseket, ami Lombardiában már elindult.

A kulturális miniszter május 18-ra tűzte ki a múzeumok és régészeti területek újranyitását, tehát a Colosseum és a pompeji ásatások is akkortól nyithatnak újra, valamint a Vatikáni Múzeum is.

A presszókban, éttermekben a vendégek között egy, az asztalok között két méteres távolság betartását írják elő: ezért a tervek között szerepel, hogy az üzlethelység előtti járda vagy úttestrészén is további asztalokat helyezhetnek el, az esetleges parkolóhelyek megszüntetésével.

A strandokon legalább négy méteres távolságot javasolnak a napernyők között, előzetes helyfoglalással.

A tömegközlekedésben csökkenteni akarják a napi csúcsforgalomban utazók számát, a munkahelyek és üzletek eltérő órarend szerinti működésével, nyitva tartásával.