A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az eddigi lépések meghozták az eredményt, mivel a járványgörbe stabilizálódott.  Jelenleg azonban még "nem engedhetjük meg magunknak az óvintézkedések enyhítését, mivel súlyos árat fizetnénk érte" - tette hozzá. Úgy vélte, a kijárási korlátozás és a nem létfontosságú termelés leállítása fokozatos feloldásának esetleges dátumáról csakis a fertőzés alakulásának függvényében dönthetnek.

Cunaminak nevezte a járvány következményeit az európai gazdaság számára. Az EU eddigi eszközei Giuseppe Conte szerint alkalmatlanok a súlyos következmények elhárítására.

Továbbra is nő a beazonosított fertőzöttek száma

Olaszországban továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma, amely az elmúlt 24 órában elérte a 13 155 főt - közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt több mint nyolcszázzal 2937-re emelkedett. A halottak száma 727 volt a korábbi 837 után.

Az azonosított fertőzöttek száma az egy nappal ezelőtti 2107-ről ismét megemelkedett, de ezt a polgári védelem az utóbbi huszonnégy órában nagyobb számban végzett vírustesztekkel magyarázta. A jelenlegi 80 572 diagnosztizált fertőzött 60 százalékát házi karanténban kezelik, miközben korábban az azonosított betegek fele kórházban volt. Intenzív osztályon 4035 személyt kezelnek.

Angelo Borrelli, a védelmi hatóság vezetője kiemelte, hogy az utóbbi huszonnégy órában 211 új beteget szállítottak kórházba az egész országban, valamint 12-vel nőtt az intenzív osztályra utaltak száma. Ez hetek óta negatív rekordnak számít. A gyógyultak száma 16 847-re emelkedett.

A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 110 574-et. A tájékoztatón elhangzott, hogy "felesleges" tetőzésről beszélni, a lényeg, hogy sikerült lassítani a járvány terjedését. Lombardiában a szigorú kijárási korlátozással visszaszorították az újonnan diagnosztizáltak ugrásszerű emelkedését, de az olaszországi helyzet még nem "homogén" - mondták a polgári védelem szakértői.

A gócpontban ismét romlott a helyzet

A gócpont Lombardiában az azonosított fertőzöttek száma napok óta fokozatosan csökkent, az utóbbi egy nap alatt viszont 1565 volt a számuk a korábbi 1047-hez képest. Az utóbbi 24 óra alatt a halottak száma is emelkedett, a korábbi 381-ről 394-re. A tartományban a halottak öszszáma 7593-ra emelkedett, a diagnosztizált fertőzötteké több mint 44 ezerre.

Elhangzott, hogy az 1,3 milliós Milánóban és a 120 ezer lakosú Bergamóban majdnem ugyanannyi, több mint 9 ezer a diagnosztizált betegek száma. Bergamo városában volt eddig a legtöbb haláleset: az utóbbi években március első három hetében a halottak száma 90 körül volt, az idén elérte a négyszázat.

Lombardiában telefonos alkalmazást vezettek be: a név nélkül regisztrálható applikáció rögzíti a bejelentkező nemét, korát, esetleges tüneteit és számon tartja, hogy egy adott személy közelében vagy kapcsolatai között ki és hány a pozitív. A tartomány arra kérte lakosait, mindenki csatlakozzon.

Ne engedjenek a kísértésnek

Attilio Fontana tartományi kormányzó felszólította a lakosokat, ne engedjenek a kísértésnek, ne menjenek ki az utcára még sétálni se, mivel továbbra is az elszigetelődés jelenti a járvánnyal szembeni egyetlen megoldást.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter bejelentette az óvintézkedések meghosszabbítását április 13-ig, amit a kormánynak a következő órákban kell megerősíteni. A miniszter hangsúlyozta, hogy nincsen ok a "túlzott optimizmusra", a korábbi életritmushoz való visszatérés "nem lesz gyors". Azt mondta, az intézkedések enyhítése után még nehezebb feladat vár Olaszországra, mivel "meg kell tanulnia együttélni a lelassított járvánnyal".