Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A két legnépszerűbb kritika a 27 tagállam nevében intézett közös uniós vakcinabeszerzéssel szemben az, hogy túl lassan reagált az Európai Bizottság és rossz feltételeket tudott csak kialkudni a gyártókkal szemben. Néhány, a napokban nyilvánossá vált tény azonban egészen más megvilágításba helyezi ezeket a kritikákat - írja a Portfolio.hu.

A brit kormány január végén is azt hangoztatta újságírói kérésekre, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, hogy nem lehet közzétenni az AstraZenecával kötött vakcina szerződést. Valójában azonban már november 26-án közzétették azt a brit kormány beszerzéseket rögzítő portálján, amiből az árat és a szállítási ütemezést takarták ki, csak eléggé eldugva, így senki sem figyelt fel rá.

Miután a gyógyszercéggel vívott csörték nyomán az Európai Bizottság is közzétette a saját maga által kötött szerződés szerkesztett változatát, a CNN-nek egy jogi szakértő azt mondta, hogy gyakorlatilag a két szerződés szinte szó szerint megegyezik és mindkettőben benne van az a "megteszek minden tőlem telhetőt" klauzula, amire mutogatva az AstraZeneca januárban váratlanul bejelentette, hogy jelentősen eltér az EU felé vállalt szállítási ütemezéstől.

Egy nagy vihart kavart olasz lapinterjúban a gyógyszercég vezérigazgatója azt állította, hogy ez a klauzula jogilag valójában nem kötelezi a céget az EU felé előre vállalt szállítási menetrend teljes betartására. Ez - a portál lapszemléje szerint - csak olyan értelemben igaz, hogy a klauzula valójában csak annak az üzleti kockázatnak a mérséklésére szolgál, hogy a szerződés aláírásakor még nem lehetett tudni, hogy lesz-e hatékony vakcinája a cégnek, illetve ha lesz, akkor utána valóban be tudja-e tartani a jó előre vállalt szállítási menetrendet.

Mivel az AstraZeneca valójában a brit kormány felé is ugyanezt a klauzulát vállalta, így a jogi szakértő hangsúlyozta: erre a klauzulára mutogatva azt például nem teheti meg az AstraZeneca, hogy részben brit cégként csak a brit kormánynak szállít, és az EU-nak nem. Azt viszont megteheti - teszi hozzá a Portfolio.hu -, hogy logisztikai és egyéb okokra hivatkozva előbb a brit vállalásait elégíti ki. A portál megjegyzi, hogy a Bizottság vélhetően erre gyanakodva vezette be az exportkorlátozásokat az összes uniós vakcinagyártóval szemben.

Az az érv is megdőlt, miszerint az AstraZeneca vezére arra hivatkozott a fent említett olasz interjúban, hogy azért szállítanak előbb és gyorsabban a brit kormánynak, mert a britekkel 3 hónappal hamarabb kötötték a szerződést, mint az EU-val. A brit kormányszerződésből azonban az derült ki, hogy a brit kormány valójában 1 nappal később, augusztus 28-án kötött szerződést a vakcinagyártóval, mint az Európai Bizottság.

Ráadásul az AstraZeneca erre hivatkozva jelezte az EU felé még január végén, hogy a márciusig vállalt mennyiségnél 60 százalékkal kevesebbet tud szállítani, miközben a brit kormány felé nem közölt hasonlót.

Ami a népesség átoltottságát illeti, a britek azért járnak előrébb az oltásokban, mert ők minden korosztályt oltanak az AstraZeneca vakcinával, és a második dózist az EU-ban alkalmazott három hét helyett 12 hét csúszással adják be.

A Portfolio.hu összefoglalójából továbbá az is kiderül, hogy az Európai Bizottság igenis jelentős árengedményt ért el a tárgyalásokon. A portál a német ARD TV és a Süddeutsche Zeitung információira hivatkozva azt írja, hogy a Pfizer/BioNtech júniusban még 54,08 eurós árat ajánlott az EU-nak, amit végül az EU az ártárgyalások nyomán lealkudott novemberre 15,5 euró körüli árra. Ez lényegében megegyezik Pfizernek az Egyesült Államokkal kötött szerződésében szereplő árral, ami átszámolva 16 euró körül van. Ilyen árkedvezményt egy-egy kisebb ország bizonyára nem tudott volna kiharcolni (az egyéb transzparencia elvárások mellett).

Frissítés

A lapszemlénk megjelenését követően az AstraZeneca lapunkkal a következőt közölte az üggyel kapcsolatban: "az Oxfordi Egyetemmel 2020. május közepén kötött megállapodás aláírásakor az AstraZeneca kötelezettséget vállalt az oltás szállítására az Egyesült Királyság kormánya részére, mely lehetővé tette egy, az Egyesült Királyság számára fenntartott ellátási lánc kiépítését."