Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A harbini orosz főkonzulátus tájékoztatása szerint a mostani járvány során jelentős klinikai tapasztalatokat szerzett virológusokat és orvosokat várnak Moszkvába.

Egy nappal korábban Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a helyzet komoly romlására hivatkozva bejelentette, hogy a jövő héttől fokozatosan bejelentéskötelessé teszi a lakosok kijárását, és egyúttal elrendelte a nem létfontosságú szervezetek és vállalatok működésének legalább egyhetes felfüggesztését.

Helyettese, Anasztaszija Rakova azt mondta, hogy a fővárosi kórházak és mentők teljesítőképességük határán dolgoznak. A szombaton közzétett adatok szerint Moszkvában 8852-re nőtt az ismertté vált, laboratóriumi vizsgálat által bizonyított újkoronavírus-fertőzések száma. A fővárosban a betegek száma naponta több mint ezerrel növekszik, a kórházakban mintegy négyezer moszkvait kezelnek tüdőgyulladással - mondta a polgármester-helyettes. Az orosz fővárosban 58 halottat és 499 gyógyultat tartanak számon.

Országosan egy nap alatt 1667-tel nőtt, 13 587-re emelkedett a bizonyított Covid-19-fertőzöttek száma Oroszországban a szombaton közzétett hivatalos adatok szerint. A halottak száma 12-vel 106-ra, a gyógyultaké pedig 250-nel 1045-re emelkedett.

Maga Oroszország korábban Olaszországba, Szerbiába és Bosznia-Hercegovina szerb részébe küldött katonaorvosokat, az Egyesült Államokba pedig egy repülőrakomány védőeszközt és orvosi felszerelést, amelyet Moszkva szerint a két fél fele-fele arányban fizetett ki.

Viktor Malejev akadémikus, vezető orosz fertőzésszakértő a Parlamentszkaja Gazetában megjelent nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a járvány a legderűlátóbb becslések szerint is csak a nyár elejére érhet véget Oroszországban. Hangsúlyozta, hogy nagyon sok múlik az emberek tudatosságán, a házi karantén fegyelmezett betartásán.

Malejev szerint a végleges győzelmet a vakcina létrehozása jelenti majd, ami szerinte az év végére várható.