Karen Dee, a szervezet vezérigazgatója a brit kormányhoz intézett nyílt levélben kifejti, hogy mind szélesebb körben érvényesülnek utazási tilalmak, emellett az utasok sem hajlandók repülőgépre ülni, és ebben a környezetben a brit repülőterek forgalma zuhanásszerűen visszaesett.

A repülőterek azonnali és drasztikus költségcsökkentő intézkedéseket hoznak és visszafogják beruházási tevékenységüket is. Vannak azonban a repülőterek üzemeltetésének rögzített költségei, és a brit kormánynak ezen a területen kell segítséget nyújtania - áll a felhívásban.

Sürgősségi segélyporgramot kérnek

Az AOA vezetője több pontból álló sürgősségi pénzügyi segélyprogramot kért. A javaslatok között szerepel a repülőterekre kirótt ingatlanadók, valamint az egyéb központi és önkormányzati adó- és illetékterhek felfüggesztése, az áfa és a társasági adó befizetési határidejének elhalasztása a globális repülési korlátozások időtartamának végéig, és annak elrendelése, hogy a hitelező kereskedelmi bankok átmenetileg ne kössék a hitelellátást a repülőtér-üzemeltető cégek pénzügyi teljesítményéhez.

Az üzemeltetői szövetség szerint mindemellett a repülőtéri illetéket is fel kell függeszteni hat hónapra, annak érdekében, hogy a járvány enyhülése után gyorsan újjá lehessen éleszteni a légiforgalmat.

Nem ajánlják a külföldi utazásokat

Dominc Raab brit külügyminiszter éppen kedden jelentette be a londoni alsóházban, hogy a tárca módosított utazási útmutatója a következő harminc napra eltanácsolja a briteket a nem feltétlenül szükséges külföldi utazásoktól. Raab szerint ezt mindenekelőtt az indokolja, hogy sok külföldi ország példátlan gyorsasággal, gyakran előzetes értesítés nélkül léptet érvénybe utazási korlátozásokat, és emiatt fennáll annak a kockázata, hogy a külföldre utazó britek esetleg nem tudnak hazatérni.

Brutális kiesés lesz

Londoni pénzügyi elemzők szerint az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése csaknem négyszer akkora forgalomkiesést okozhat a globális turizmusnak, mint a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, és ez több ezer milliárd dolláros veszteséggel járhat. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) új tanulmányában felidézte, hogy az idegenforgalom globális szinten 7,4 százalékkal esett vissza a 2001-es merényletek utáni két évben.

A CEBR elemzői közölték: modellszámításaik azt mutatják, hogy a járvány miatt az idei második negyedévben a globális turistaforgalom valószínűleg 50 százalékkal, a turisztikai főszezon szempontjából kritikus harmadik negyedévben már kisebb mértékben, 30 százalékkal, a negyedik negyedévben 10 százalékkal csökken éves összevetésben. A CEBR 2021 első negyedére jósolja a helyzet normalizálódását az idegenforgalomban.

A cég számításai szerint mindez azt jelenti, hogy 2020 egészében 28 százalékkal eshet vissza a globális turizmus, és az ebből eredő világgazdasági veszteség megközelítheti a 2500 milliárd dollárt; ez a globális hazai össztermék (GDP) 2,8 százaléka lenne.