Újabb kisvárost zártak le Romániában

A román hatóságok karanténba helyezték a dél-romániai Tandarei kisvárost, melyben járványgóc alakult ki az elmúlt napokban.
Szepesi Anita, 2020. április 4. szombat, 15:39
Fotó: Getty Images

A 13 ezer lakosú kisvárosba tömegesen tértek vissza Nyugat-Európából vendégmunkások, és látványosan nem tartották be a járványügyi korlátozásokat. Amint Marcel Vela román belügyminiszter bejelentette: a Ialomita megyében jegyzett 50 megbetegedésből 31, nyolc halálesetből pedig hét Tandareiben van.

A szombat délután ismertetett 7. katonai rendelet a nemzetközi személy és áruforgalomra vonatkozó újabb szabályozásokat vezetett be. Ezek szerint vasárnap 23 órától 15 napra felfüggesztik a légi személyszállítást Románia és a "vörös zónába" sorolt Ausztria, Belgium, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Írország, Hollandia, Törökország és Irán között. Meghosszabbították ugyanakkor a Románia és Olaszország, Spanyolország, Ausztria, Svájc, Írország és Törökország közötti közúti személyszállítás tilalmát.

A belügyminiszter ugyanakkor azt is bejelentette, hogy lehetővé teszik charter repülőjáratok indítását, amelyekkel román idénymunkások utazhatnak más országokba, a célországok beleegyezésével.

A katonai rendelet a közúti áruszállítók számára könnyítéseket vezetett be. Az országba visszatérő áruszállítóknak már csak egy nyilatkozatot kell kitölteniük a határnál, melyben rögzítik, hogy hol fognak tartózkodni a következő elutazásig. Az országon áthaladó nemzetközi áruszállítóknak nem kell már kitölteniük a járványügyi nyilatkozatot, ha a kijelölt áruszállító folyosókon közlekednek, és legfeljebb 48 óra alatt átszelik az országot. E járművek vezetőinek megkülönböztető matricát kell ragasztaniuk a jármű szélvédőjére a Romániába való belépéskor.

Romániában szombatra hasonló mértékben növekedett a megbetegedések és az elhalálozások száma, mint egy nappal korábban. A stratégiai kommunikációs törzs kora délutáni összesítése szerint az elmúlt 24 órában diagnosztizált 430 esettel 3613-ra emelkedett a megbetegedések száma. Az elmúlt nap során bejelentett 25 halálesettel pedig 141-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak a száma, további 26 román állampolgár Nyugat-Európa országaiban halt meg a Covid 19 következtében. A fertőzés megjelenése óta 329 személyt nyilvánítottak gyógyultnak az országban. Az elmúlt napon jelentősen, 83-ról 119-re nőtt az intenzív osztályon kezelt koronavírusos betegek száma.

A román hatóságok azt is bejelentették, hogy pénteken kilenctonnás, egészségügyi eszközöket tartalmazó szállítmány érkezett az országba Kínából. A szállítmány részét képezi 200 ezer védőmaszk.

Az országban 15 252 személy van intézményes karanténban, 113 449 pedig lakhelyi elkülönítésben. Folyamatosan érkeznek haza a nyugat-európai országokból a román vendégmunkások, akik annak az országnak a fertőzöttsége szerint, amelyikből érkeznek, lakhelyi elkülönítésbe vagy intézményes karanténba kerülnek. A román határrendészet szombat reggeli közleménye szerint az elmúlt 24 órában 15 400-an léptek be Romániába, akik közül 10 100-an Magyarország felől érkeztek 4200 járművel.

A határrendőrség magyarázata szerint az egészségügyi hatóságok által végzett járványügyi vizsgálat és az ennek részét képező nyilatkozatok kitöltése miatt több időt vesz igénybe a határátlépés, emiatt alakul ki torlódás a magyar-román határ átkelőhelyein. A Romániába visszatérő román állampolgárokat kisebb konvojokban, rendőri felvezetéssel viszik a határtól a karanténközpontokig vagy a házi elkülönítés helyszínéig.

HOZZÁSZÓLÁSOK