Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezzel 3183-ra nőtt az országban regisztrált fertőzöttek száma. A diagnosztizált betegek közül 83-at ápolnak intenzív osztályon. Romániában péntek délig 116 koronavírusos beteg halt meg, az első fertőzés megjelenése óta pedig 281 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Külföldön 25 Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét.

A stratégiai kommunikációs törzs jelentéséből kiderült: az utóbbi 24 órában több mint 3200 tesztet végeztek, ami jelentősen meghaladja az eddigi napi 1500-2000-es átlagot.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján rámutatott: Romániában február 26-án mutatták ki a vírust az első páciensnél, majd a napi egy-két új fertőzést követően a járvány március 10-e után kezdett fokozódni. Az első harminc igazolt fertőzés után az új fertőzések száma három naponta megduplázódott.

Az igazolt fertőzések 75 százalékát a 40 év feletti korosztálynál észlelték. A romániai halálos áldozatok átlagéletkora 66 év, többségük más betegségekben is szenvedett.

A koronavírus-fertőzöttek csaknem 46 százalékánál kimutatható volt, hogy kapcsolatban állt valamelyik korábban már nyilvántartásba vett fertőzöttel. A fertőzöttek 16,2 százaléka egészségügyi alkalmazott.

A karanténrendelkezések megsértéséért több mint 1400 otthoni elkülönítésre kötelezett embert helyeztek már hatósági karanténba, 52 karanténban lévő embert pedig újabb 14 napos vesztegzár alá vontak. A rendőrök eddig 285 ügyben indítottak bűnvádi eljárást a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása címén. A kijárási korlátozások megsértése miatt újabb több mint 9000 embert bírságoltak meg az utóbbi 24 órában.

Romániában jelenleg 13 500 ezer embert tartanak hatósági karanténban, 115 ezret otthoni elkülönítésben.