A legelső, még január végén kiszűrt eset óta eddig összesen több mint 525 ezer embernél igazolta PCR-teszt a kórokozó jelenlétét. Az elmúlt 24 órában 2440 új fertőzöttet szűrtek ki, míg a legutóbbi, pénteki adatösszesítés óta a fertőzöttek száma több mint 26 ezerrel emelkedett.  Az országban már több mint hétmillió, az aktív fertőzés kimutatására alkalmas PCR-tesztet végeztek el. Augusztus 28-a és szeptember 3-a között 626 ezer vizsgálat történt.

Kórházi ellátásra csaknem nyolcezren szorulnak, ami az ellátási kapacitások hét százalékát jelenti.  Az elmúlt három napban 98-an vesztették életüket a fertőzés miatt, egy hét alatt 237-en hunytak el. A halálos áldozatok száma összesen 29 516.

Fernando Simón elmondta, hogy reményeik szerint akár már decemberben elkezdhetik beoltani a vírus ellen a fertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportokat, amennyiben megkapja a szükséges engedélyeket az AstraZeneca gyógyszergyár vakcinája, amelyre az Európai Bizottság az uniós tagállamok nevében szerződést írt alá. A spanyol szakemberek jelenleg annak meghatározásán dolgoznak, hogy pontosan kik kerüljenek elsőként sorra, hiszen a dél-európai ország által igényelt hárommillió vakcina nem egyszerre lesz elérhető.

Spanyolországban a héten több tartományban veszi kezdetét a tanév, hat hónap után ismét jelenléti oktatással.

A kormány által kiadott járványmegelőzési útmutató szerint hatéves kor felett minden tanulónak maszkot kell viselnie, tanítás előtt a diákok és a tanárok testhőmérsékletét is meg kell mérni. Továbbá szükséges a naponta legalább ötszöri kézmosás és a tantermek sűrű szellőztetése.

A madridi autonóm kormány százezer tanárt és iskolai dolgozót küldött szerológiai tesztre a múlt héten. Kiderült: 66 ezer elvégzett vizsgálatból több mint kétezer lett pozitív, így náluk most PCR-tesztet is készítenek, hogy kiderüljön, még aktív vagy már egy korábban lezajlott fertőzésről van-e szó.