A 12,4 százalékos csökkenés a legpesszimistább prognózis, a kevésbé kedvezőtlen forgatókönyv alapján 6,8 százalékkal mérséklődhet a gazdaság teljesítménye a járvány miatti korlátozások miatt - írja az MTI.

Az első negyedévben számításaik szerint 4,7 százalékkal csökkent a GDP.

A jegybanki szakértők arra számítanak, hogy spanyol munkanélküliségi ráta, amely jelenlegi 14 százalékos értékével is Európában az egyik legmagasabb, 21 százalék fölé emelkedhet az év második felében.

A következő évre viszont már a konjunkturális lendület erőre kaphat, a különböző forgatókönyvek alapján a GDP 5,5 és 8,5 százalék közötti növekedését várják 2021-ben, vagyis a jövő évi növekedés mértéke elmarad majd az idei csökkenéstől.

A jegybank becslése szerint a gazdaságösztönző intézkedések finanszírozási igénye 7-11 százalékra is megemelheti az idén a költségvetési hiányt, GDP-arányos államadósság pedig a GDP akár 120 százalékára is felszökhet a 2019-es 95,5 százalékról.