Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter a Prva TV  műsorában jelentette be, hogy huszonnégy óra alatt megközelítőleg 2,4 millió polgár igényelte online a százeurós támogatást, amit a kormány a támogatásként fizet az embereknek - vette át a szerb sajtó hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó. Ha beszámolják a nyugdíjasokat is, akik automatikusan jogosultak a segélyre, akkor ez négymillió személyt jelent a közel hétmillió lakosú országban.

"A történelem folyamán még soha nem fordult elő, hogy az állam pénzt adott volna a polgároknak, hogy megkönnyítse a válságból való kilábalást" - mondta a pénzügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy mikor kezdik meg a támogatás kifizetését. "A nyugdíjasoknak már május 15-én megkezdődik az átutalás, ezt az összeget akár már szombaton fel is vehetik." Ezután azok kapják meg a pénzt, akik szociális juttatásokban részesülnek, majd azok akik online, illetve telefonon igénylik a segélyt.

A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy a következő huszonnégy óra folyamán közzéteszik majd azokat a telefonszámokat, amelyek segítségével azok, akik nem igényelték online a támogatást, ezt megtehetik.
Az igénylés június 5-ig tart.

Fordítva kellett volna

Rodoljub Sabic ügyvéd, Szerbia első adatvédelmi biztosa szerint a szerb kormánynak kötelessége információt nyújtani arról, mi módon dolgozzák fel, és hol tárolják azokat a személyes adatokat, amelyet a 100 eurós támogatás igénylésekor megadnak a polgárok. Sabic szerint nem csak adatvédelmi szempontból aggályos a kormány eljárása, hanem meglehetősen célszerűtlen is.

"A kormány szempontjából nézve valószínűbbnek tűnt, hogy sokkal többen fogják igényelni a támogatást, mint ahányan nem. Ezért célszerűbb lett volna azt választani, hogy azok jelentkezzenek, akik nem igénylik a 100 eurós segélyt. Vannak ugyanis olyan nyugdíjasok is, igaz, kevesen, akik nincsenek rászorulva erre az összegre, ily módon  jelezhették volna ezt - mondta az adatvédelmi szakember.

Sokba lesz

Milan Culibrk gazdasági újságíró, a NIN hetilap szerkesztője azt mondta, hogy függetlenül attól, hogy a százeurós támogatást igényli-e vagy sem, ezt az államadósságot minden egyes polgárnak vissza kell majd fizetnie. Öt hónapja az ország tízéves futamidőre bocsátott ki eurokötvényeket 1,25 százalékos kamatlábbal, néhány nappal ezelőtt pedig ismét kötvényeket bocsátott ki, de 3,125 százalékos kamatlábbal.

Mindenki - függetlenül attól, hogy igényelte-e a száz eurót, vagy sem - százötöt fog visszafizetni. Azért, mert a kamatot ki kell fizetni, az államnak ugyanis nem állt rendelkezésére az ennek kifizetéséhez szükséges pénz, ezért el kellett adósodnia. Úgyhogy mindenkinek, aki visszautasítja a száz eurót, tisztában kell lennie azzal, hogy ezt az adósságot ugyanúgy visszafizeti, mint ha elfogadta volna a pénzt. Ezért a közgazdász mindenkinek azt tanácsolja, hogy igényelje a százeurós összeget, és fordítsa jótékony célra.