A szerb kormány nunkaügyi minisztere, Zoran Dordevic felhívta a munkaadók figyelmét, hogy a rendkívüli állapot idején ne bocsássák el a munkásaikat, és bejelentette, hogy közzéteszik azoknak a cégeknek listáját, amelyek törvénytelenül mondtak fel az munkásaiknak - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó, a 021.rs hírét átvéve.

A munkavégzésnek megvannak a törvényes feltételei, mint a fizetett szabadság, a váltásban történő munkavégzés és az otthonról való munka. Fizetés nélküli szabadságra nem küldhetők a dolgozók, ha azt nem fogadják el. A munka megszakítása megegyezés alapján történhet, függetlenül attól, hogy határozatlan vagy határozott időre foglalkoztatottnak-e valakit.

A miniszter felhívta a figyelmét mindazoknak, akik önkéntes elkülönítésbe vonultak, hogy a munkaügyi minisztériumtól, illetve a belügyi szervektől vegyék át az erre vonatkozó határozatot. Erre azért van szükség, hogy megkülönböztessék őket azoktól, akik nem akarnak dolgozni, illetve azért is, hogy a munkaadóknak ne szolgáltassanak jogalapot a felmondáshoz.

Jön a bírság

Vladimir Rebic, a rendőrség igazgatója kijelentette, hogy Szerbiában fokozatosan csökken azok száma akik megszegik a kijárási tilalmat, valamint a házi karantén rendelkezéseit. Azok, akik nem tartják be a kormány rendelkezéseit, magas pénzbüntetésre számíthatnak. Rebic kitért az önkéntes karantént megszegőkre is.

‚‚Először telefonon hívjuk őket, majd a rendőrök személyesen is ellenőrzik, hogy az illető otthonában tartózkodik-e. Ha nem, akkor körözést adunk ki ellene" - mondta a rendőrségi igazgató. Például március 23-án több mint 20 ezer személyt ellenőriztek, ebből 218 szegte meg a járványügyi előírásokat, vagyis nem tartózkodott otthonában. Az ellenőrzések bevezetése óta 511 személy ellen tettek bűnvádi feljelentést.

Még nem jön az elszigetelés

Predrag Kon epidemiológus kijelentette, hogy egyelőre beváltak a szerb kormány rendelkezései a koronavírus-járvány lassítása érdekében, ezért egyelőre nem kell teljes lakóhelyelhagyást elrendelni, illetve a településeket sem kell elszigetelni egymástól. Arra a kérdésre, hogy jelenleg hány fertőzött lehet Szerbiában, a szakember azt mondta, hogy nagyjából 10 ezer személy van önkéntes karanténban, akiket  mind tesztelni kell. Kon elmondta azt is, hogy Szerbia a járvány 19. napjánál tart, és a tapasztalatok szerint a harmadik-negyedik hétre a vírus robbanásszerű terjedése a jellemző. Szerbiában eddig a hatósági intézkedések foganatosítása miatt sikerült féken tartani a kór terjedését.