Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Továbbra sem nyithatnak ki a vendégeket helyben kiszolgáló vendéglátóhelyek, a közszállítási járműveken, munkahelyen és minden zárt térben kötelező lesz a védőmaszk viselése - ismertette a törvénytervezet előírásait a miniszterelnöki kancellária vezetője. Ionel Danca a kormányülés utáni sajtótájékoztatón elmondta: a törvénytervezet továbbra is lehetővé tenné, hogy a hatóságok befagyasszák egyes gyógyszerek és egészségügyi eszközök árát, és versenyvizsga nélkül alkalmazzanak meghatározott idejű munkaszerződéssel a közintézményekben olyan munkaerőt, amely a koronavírus-járvány leküzdéséhez szükséges - írja az MTI.

Danca megerősítette, hogy május 15-én veszélyhelyzet váltja fel a rendkívüli állapotot, a hatóságoknak pedig szükségük van erre a törvényes felhatalmazásra ahhoz, hogy meghozhassák az állampolgárok életének és egészségének megvédéséhez szükséges intézkedéseket.

Hozzátette: miután a múlt héten elbukott az alkotmánybíróságon az a rendelet, amelynek alapján eddig bírságolták a kijárási korlátozások ellen vétőket, a kormány a büntetések kiszabásának jogalapját is helyre akarja hozni ebben a törvényben.

Klaus Iohannis államfő már múlt hétfőn bejelentette, hogy nem ad ki újabb rendeletet a rendkívüli állapot meghosszabbításáról, és május 15-től a - belügyminiszter által vezetett - járványügyi országos operatív törzs veszélyhelyzetet jelent be a miniszterelnök jóváhagyásával.
A 2004-ben kiadott 21-es kormányrendelet által szabályozott veszélyhelyzet is lehetővé teszi, hogy a járvány terjedésének megfékezése érdekében korlátozzák a gyülekezési és mozgásszabadságot, de erről már nem adhat ki katonai rendeletet a belügyminiszter, ahogyan tette eddig a rendkívüli állapot idején. Az alkotmány egyértelműen leszögezi, hogy "egyes jogok és szabadságok gyakorlása kizárólag törvénnyel korlátozható". A veszélyhelyzetben így már csak akkor korlátozhatja a kisebbségi jobbközép kormány az állampolgári jogokat, ha ehhez a baloldali többségű parlament törvényi felhatalmazást ad számára.

A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője éles támadást intézett a kormány ellen, amiért nem terjesztette be idejében a veszélyhelyzet intézkedéscsomagjáról szóló törvénytervezetét. Robert Simonis kijelentette: ha sikerül is a kétkamarás parlament mindkét házában péntekig megszavazni a kormány törvénytervezetét, akkor sem fog az május 15-ig hatályba lépni, hiszen kihirdetése előtt az alkotmányossági normakontrollra is időt kell hagyni, és csak a közlönyben való publikálása után 3 nappal lép hatályba.

Az ellenzéki politikus szerint tehát Romániában május 14. után joghézag keletkezik a koronavírus-járvány elleni hatósági intézkedések terén, és "mindenki azt tehet, amit akar". A PSD frakcióvezetője szerint a jobbközép kormányt terheli a felelősség, ha emiatt újabb fertőzési hullám kezdődik az országban.