Világszerte már több mint 134 ezer embert fertőzött meg a vírus, a halálesetek száma alig marad el az 5000 főtől. A jó hír viszont az, hogy az eddig regisztrált fertőzöttek több mint fele, mintegy 70 ezer ember már kigyógyult a koronavírus okozta betegségből. A most kezelés alatt álló 59 534 eset közül viszont 5758 súlyos vagy kritikus állapotú betegé, ami 10 százalékos arányt jelent. A halálesetek száma globálisan közel 300 fővel nőtt, ami az eddigi egyik legrosszabb napi adat - derül ki a WHO összesített adataiból.

Kínában már arról beszélnek a hatóságok, hogy a járvány csúcspontján már túljutottak, júniusra teljesen megfékezhetik a Covid-19 kitörését. A napi adatok szerint az országban csütörtök estig 21 új megbetegedést, 8 további halálesetet regisztráltak. Viszont Dél-Koreában újra nőtt a fertőzések száma, egy nap alatt 110 új beteget találtak, az elhunytak száma viszont csak 5-tel nőtt, ami enyhe visszaesés a korábbi napokhoz képest.

A kínai kormány amellett, hogy állítja, megfékezte a járványt, egy furcsa kommunikációs háborúba is kezdett: Zsao Lijian, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken a Twitteren azt a bizonyíthatatlan állítást kezdte terjeszteni, hogy az amerikai hadsereg terjesztette el az új koronavírust Vuhanban, ahol a kitörés kezdődött. Zsao sürgette több mint 287 000 Twitter-követőjét, hogy terjesszenek két erről szóló összeesküvés-elméletet, amelyek egy ismert kanadai konspirációs oldalon jelentek meg - számol be a szokatlan lépésről a South China Morning Post.

Közben az Egyesült Államokban a fertőzöttek száma már meghaladja az 1600-at, egy nap alatt közel 320 új fertőzöttet találtak a NBC news adatai szerint. Az országban a leginkább érintett Washington állam, de már a keleti parton is a déli államokban is találtak fertőzötteket. A nagyobb sporteseményeket - egyetemi kosárlabda-bajnokság, baseball liga - sorra lemondják.

Európában is gyorsan terjed a vírus

Olaszországban már kedd óta vesztegzár alatt van az egész ország, a járvány mégis gyorsabban terjedt: a fertőzöttek száma meghaladja a 15 ezer főt, míg 1016 ember halálát okozta a Covid-19 fertőzése. Az Il Messagero cikke szerint egyetlen nap alatt találtak 2250 új beteget. Az olasz kormány döntése értelmében már csak az élelmiszerboltok és a patikák vannak nyitva, ahova háztartásonként egy nap csak egyszer mehet le egy ember vásárolni.

Franciaországban 15 napra az egyetemeket és az iskolákat is bezárták, miután csütörtökre Franciaországban már közel 2900 fertőzöttről tudnak. A leginkább a keleti tartományokban terjed gyorsan a vírus. A Le Figaro szerint délben válságtanácskozást tart Edouard Philipe miniszterelnök, hogy milyen további járványügyi lépéseket tegyenek.

Németországban a csütörtök délutáni adatok szerint már 2370 vizsgálat lett pozitív a koronavírus fertőzésére, ami 802 új esetet jelent egy nap alatt. A legtöbb beteg jelenleg Észak-Rajna-Vesztfália, Bajorország és Baden-Württemberg tartományokban van. Ezekben már elkezdték a szociális gondozók és az iskolák ideiglenes bezárását - derül ki a német hatóságok és a Robert Koch Intézet tájékoztató oldala szerint.

Magyarország sziget az óvintézkedések között

Magyarországon a kormány szerdán hirdetett veszélyhelyzetet, többek között olyan korlátozásokat bevezetve, minthogy nem lehet 100 főnél nagyobb tömegrendezvényeket tartani beltérben, vagy hogy bezárják az egyetemeket, azok kollégiumait. A közoktatási intézmények, óvodák egyelőre tovább működhetnek. A kormány pedig tájékoztató kisfilmeket készített a leginkább veszélyeztetett idős korúak számára. A Sars-CoV-2 vírustörzset itthon eddig 19 embernél mutatták ki, 79 ember van karanténban, 1 ember pedig már kigyógyult a fertőzésből. Összesen 858 mintát vettek a legfrissebb adatok szerint. Orbán Viktor reggeli interjújában arról beszélt, hogy akár magáncégeket is államosíthatnak, ha a járványhelyzet indokolja.

Viszont Szlovákiában jóval szigorúbb korlátozásokról döntöttek: lezárják a bevásárlóközpontokat, hétfőtől nem lesz tanítás az iskolákban, óvodákban, a hivatalok napi 3 órás ügyfélfogadást tartanak, beszüntetik mind a 3 nemzetközi repülőtéren a légi forgalmat. Az országon belüli tömegközlekedést ünnepnapi menetrend szerint üzemeltetik, a nemzetközi vonatforgalmat leállítják a személyszállításban. Mindehhez az 5,5 millió lakosú országban már 21 fertőzött van az országban. A Covid-19 betegség egyelőre nem követelt halálos áldozatot, de a helyi hatóságok aggasztónak tartják, hogy egyetlen nap alatt 11 új koronavírusos embert találtak - írja a Pravda.

Ukrajna is számos korlátozást, lezárást jelentett be, de az országban hivatalosan továbbra is csak három fertőzött van. Viszont csütörtökön diagnosztizálták újabb két személynél a koronavírus-fertőzést: egy nyugdíjas nőnél és egy férfinél - adta hírül az Egészségügyi Minisztérium csütörtökön Telegram-csatornáján - írja a Kárpátinfo.

A helyi Egészségügyi Minisztérium mai legfrissebb adatai szerint Szerbiában 31-re nőt a koronavírussal fertőzöttek száma. Tegnap óta 29 személynél végezték el a koronavírus-tesztet, ezek közül 7 személynek pozitív lett a tesztje, a többieknél nem mutattak ki fertőzést. A Torlak Virológiai Intézetben eddig 214 személytől vettek mintát - írja a Magyar Szó.

Romániában 59-re nőtt ezidáig a COVID-19 vírussal fertőzöttek száma, van közöttük két Kovászna megyei is. A hatóságok szerdán újabb rendkívüli intézkedéseket jelentettek be, amik a fertőzés terjedésének megfékezését célozzák. Számos erdélyi városban a következő napokban megszűnik a kulturális élet, színházak, mozik, múzeumok zárnak be - számol be a Maszol.ro.

A legfrissebb adatok szerint Szlovéniában 96 ember fertőződött meg az új koronavírussal. De sajtó hírek szerint már száznál is több pozitív mintát találtak. Az óvodák és az iskolák hétfőn zárnak be, de sok gyerek már pénteken is otthon maradt. Időközben Szlovénia minden vasúti, autóbusz- és teherfuvarozási tevékenységet felfüggesztett Olaszországgal. Hamarosan bezárják a mozikat, a színházakat, kiállítótereket - derül ki a Siol.net összefoglalójából.

Péntek reggeli adatok szerint Ausztriában 428 esetben erősítették meg a koronavírus-fertőzést. Csütörtökön egy 69 éves, Olaszországban megbetegedő ember meghalt, ezzel már a szomszédos országban is van halálos áldozata a járványnak. Jelenleg négy embert tartanak nyilván gyógyultként - írja a der Standard. Az osztrák járványhelyzet miatt szintén bezárnak a szórakozóhelyek, síközpontok, korlátozzák a közlekedést, szigorított határellenőrzést alkalmaznak.