Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet (NIAID) igazgatója és Robert Redfield, a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) vezetője Brett Giroir admirálissal, az egészségügyi tárca miniszterhelyettesével és Stephen Hahnnal, az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetőjével együtt számolt be eddigi munkájáról és a koronavírus-járvány várható helyzetéről kialakított álláspontjáról a törvényhozóknak.

Anthony Fauci elsősorban arra figyelmeztetett, hogy a gazdaság túl gyors újraindításának "nagyon súlyos" következményei lehetnek. Álláspontja szerint az újraindításhoz az lenne szükséges, hogy az adott tagállamban legalább két héten keresztül folyamatosan csökkenjen a diagnosztizált fertőzések száma.

A beteg és a halálos áldozat is több a hivatalos adatnál

A járványügyi szakember - aki egyúttal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport egyik tagja is - úgy vélekedett, hogy a betegek és a halálos áldozatok száma a hivatalos adatoknál "valószínűsíthetően magasabb". A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint - amelyeket az Egyesült Államokban irányadónak fogadnak el - az országban kedden délig több mint 1 millió 350 ezer diagnosztizált fertőzöttet tartottak számon, és csaknem 81 ezren hunytak el a koronavírus okozta Covid-19-ben.

A szenátorok kérdéseire válaszolva Fauci azt hangsúlyozta, hogy a járványt egyelőre nem sikerült féken tartani. "A jó irányba tartunk, de a jó irány nem azt jelenti, hogy teljesen urai vagyunk a helyzetnek" - fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy míg egyes tagállamokban valóban ténylegesen csökken az új fertőzöttek aránya, több tagállamban nem így áll a helyzet. Véleménye szerint "az idő előtti nyitás következtében ellenőrizhetetlen lesz a járványhelyzet". Lehetségesnek mondta a járvány új hullámát is az ősszel. Mint mondta: őszre a vírus nem fog eltűnni, de agresszív intézkedésekkel megakadályozható a járvány újbóli fellobbanása.

Közzéteszik az ajánlásokat

Robert Redfield, a CDC vezetője közölte, hogy az ország mindennapi életének újraindításához alapvető fontosságú a vírustesztek széles körű alkalmazása. Bejelentette: az újraindításra vonatkozó ajánlásokat a kormányzat nemsokára közzéteszi. Ezeken a kormányzati szervek még az utolsó simításokat végzik. Az új ajánlások nemcsak a gazdaság, hanem a mindennapi élet más területeire, például az iskolák vagy a templomok működésére vonatkozó javasolt előírásokat is tartalmaznak majd.

Brett Giroir admirális, az emberi erőforrásokért és az egészségügyért felelős minisztérium helyettes tárcavezetője a kormányzat eddigi járványellenes intézkedéseiről számolt be. Rövid összefoglalója után Bernie Sanders vermonti szenátor arról faggatta, hogy amennyiben lesz oltóanyag a vírus ellen, akkor az hozzáférhető lesz-e valamennyi amerikai állampolgár számára. Giroir leszögezte: "természetesen a kormányzat azon munkálkodik, hogy jövedelmi viszonyaitól és életkörülményeitől függetlenül mindenki hozzájuthasson a vakcinához". Stephen Hahn, az FDA vezetője ehhez hozzáfűzte: osztja az amiatti aggodalmakat, hogy mindenki számára elérhető legyen az oltóanyag. De hozzátette azt is: a vakcina ára nem az FDA-től függ.

Az FDA vezetője közölte azt is, hogy a szervezet éberen figyeli a hamis teszteket is, s azonnal lép, ha ilyen "áltesztek" forgalmazását észleli.
Giroir arról is tájékoztatta a törvényhozókat, hogy szeptemberre az Egyesült Államokban már havi 40-50 millió vírustesztet végeznek majd.