Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után két nap ezres nagyságrenddel döntve meg a korábbi csúcsot, péntekre már több mint 14,5 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, az eddig igazolt fertőzöttek összes száma pedig megközelítette a hatszázezret. Magyarországot pénteken ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna - írja az MTI nyomán az Infostart.

A lakosság jelentős részének beoltását ígérte jövő év első felében Pedro Sánchez spanyol kormányfő. Mint mondta, a kormány szeptemberben kezdett el dolgozni az oltási stratégián, amelyet várhatóan jövő keddi ülésén fogad el. A spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentése szerint a héten tovább lassult a koronavírus-terjedésének üteme. Százezer emberből átlagosan 419-en fertőzöttek. Egy héttel ezelőtt számuk még 498 volt.

A kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös színű térségekben továbbra sem enyhítik a szigorú korlátozásokat, miután egy nap alatt több mint 37 ezer új fertőzöttet szűrtek és 699 beteg halt meg Olaszországban az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint.

Ismét rekordot döntött az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint. Az utóbbi 24 órában 23 648 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez 106-tal meghaladja az előző csúcsértéket, az egy héttel korábban regisztrált 23 542-t.