Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy az országosan március 11-én bevezetett szigorú óvintézkedések feloldásának üteméről az egészségügyi hatóságok véleményt mondanak ugyan, a döntést azonban a kormány hozza meg.

Az egészségügyi hatóságok véleményét összegezve Domenico Arcuri járványügyi biztos kijelentette, hogy a következő hetekben hosszú átmeneti időszak vár Olaszországra, és az olaszoknak nem szabad túl korán ismét kimenniük az utcára. A járványgörbe elkezdett lefelé ívelni, de "ábránd azt gondolni, hogy a vírus eltűnt az életünkből" - mondta Arcuri.

"A nemzeti egészségvédelem továbbra is az első helyen áll, de az ország gazdasági motorjait nem lehet még sokáig kikapcsolva hagyni" - jelentette ki Giuseppe Conte miniszterelnök. Hozzátette, az újraindulás a lakosság lelki állapota és a közrend fenntartása miatt is szükségessé vált. A Corriere della Sera értesülései szerint a kormányfő a következő napokban jelenti be, milyen forgatókönyvet kíván követni az április 13-ig tartó óvintézkedések lejárta után.

A legfontosabbnak azt tartják, hogy a harminc fokot súroló jó időben az olaszok a húsvéti ünnepek alatt ne hagyják el városokat. Ezt szigorított közúti ellenőrzéssel kívánják biztosítani.

A jövő héttől indulhat a lazítás?

Az elképzelések szerint a kormány a jövő héttől először a nem létfontosságú termelés és szolgáltatások újraindításával kezdheti el az úgynevezett második fázist. Így újranyithatnak a több mint egy hónapja zárva tartó üzletek, azzal a feltétellel, hogy a vevők - amiként eddig történt a nyitva tartó élelmiszerüzletekben és a gyógyszertárakban - egyesével lépjenek be, valamint az üzlethelységben is biztosított legyen a legalább egyméteres biztonsági távolság betartása. Kötelező lesz a szájmaszk és a védőkesztyű viselete.

A március 11-től távmunkában működő hivatalokban is hasonló óvintézkedésekkel indulhat újra a munka. Ahol lehetséges, turnusokban igyekeznek majd megoldani, hogy minél kevesebb dolgozó legyen jelen egy adott irodában vagy hivatali szobában.

Döntésekre vár a vendéglátás, a szállodaipar, de például a fodrászatok, kozmetikai szalonok is. Az a sajtóban felröppentett javaslat, hogy a fodrászatok egyesével fogadják vendégeiket, egyelőre nem nyerte el az ágazat tetszését. Az éttermekben, presszókban talán visszatér a pincérek és vendégek közötti távolságtartással történő felszolgálás, amivel Észak-Olaszországban a járványterjedés kezdetén próbálkoztak, különösebb siker nélkül.

Az iskolák zárva maradnak

Az oktatási szünettel kapcsolatban az illetékes miniszter már korábban bejelentette, hogy az iskolákat nem nyitják újra júniusban sem, hiszen ez országosan 9 millió tanuló mozgatását jelentené. Az érettségi vizsgák módozatát még nem véglegesítették.

A személyekre vonatkozó kijárási korlátozást májustól akarják lassan és fokozatosan feloldani. A hatvanöt év felettiek és a gyerekek esetében nem lesz automatikus a visszatérés az utcára.

"Ne mozduljatok!" - szólította fel a gócpontként ismert tízmilliós Lombardia lakosait szerdán Fabrizio Sala, a tartomány kormányzóhelyettese. Arra kért mindenkit, húsvétkor ne ismétlődjék meg a március 7-i hétvége, amikor a lombardiaiak tömegesen mentek el a nyaralóikba és síelni. A tartományban több mint egy hónap kellett ahhoz, hogy a diagnosztizált fertőzöttek napi emelkedése ezer alá csökkenjen. A lenullázódás május második felére várható.

"Ha most semmibe veszitek az óvintézkedéseket, kezdhetünk mindent elölről" - jelentette ki Fabrizio Sala.

Egyre többen vannak Róma utcáin

Az azonosított fertőzöttek számának egyre erőteljesebb csökkenése máris oda vezetett, hogy Róma utcáin is egyre több embert látni főleg időseket, akik a zárt presszók előtt kis csoportokban beszélgetnek egymással. A húsvéti bevásárlás miatt megteltek a kis élelmiszerüzletek, ahol nehéz betartani a biztonsági távolságot.

A kormány tervei között szerepel a lakossági mozgás telefoncellás ellenőrzése internetes alkalmazások segítségével: elsőként Lombardia tartomány vezette be önkéntes csatlakozással. Az északi régiók - Lombardia, Veneto, Toscana és Emilia Romagna - ingyenes szájmaszkosztással kezdte el felkészíteni az itt élőket a kijárási korlátozások közelgő feloldására.