Jelen pillanatban az amerikaiaknak nincs okuk a pánikra, a koronavírus alacsony szintű kockázatot jelent az Egyesült Államokban - mondta Robert O'Brien. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az esetleges járvány elleni küzdelem elsődleges fontosságú az amerikai kormányzat számára. "Mindent megteszünk az amerikaiak biztonsága érdekében."

Robert O'Brien tagja annak a munkacsoportnak, amelyet Donald Trump amerikai elnök hozott létre a vírus terjedésének megfékezésére. Egészségügyi szakemberek mellett tagja a munkacsoportnak Alex Azar, az egészségügyért és emberi erőforrásokért felelős miniszter, Robert Redfield, a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) vezetője, aki egyébként virológus professzor, és Anthony Fauci, az allergiás és fertőző betegségek országos kutatóközpontjának vezetője is.

Az újságíró kérdésére, hogy vajon az amerikai szakemberek azért szeretnének-e Kínába utazni, mert nem bíznak a kínaiak adatszolgáltatásában, O'Brien azt válaszolta: "mi csak segíteni akarunk".

Szombaton a The New York Times című amerikai lap arról közölt a kínai Vuhanból keltezett tudósítást, hogy a város tisztségviselői a pánik elkerülése érdekében iparkodnak kisebbíteni a fertőzés súlyosságát. A lap két tudósítója arról is beszámolt, hogy Li Ven-liangot, a helyi kórház egyik orvosát beidézték az egészségügyi hatóságok, mert december 30-án beszámolt az első fertőzésről és a páciensekről az egyik közösségi oldalon. Három nappal később pedig - a lap állítása szerint - a rendőrség arra kényszerítette őt, hogy nyilatkozatot adjon ki, amelyben leszögezte, hogy a közösségi oldalon megfogalmazott figyelmeztetése "törvényellenes cselekedet" volt.

Az Egyesült Államokban egyébként számtalan intézkedést tettek a vírus megfékezése érdekében. Pénteken a kormány egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, vasárnaptól pedig Kínából érkező repülőgépek csak hét amerikai repülőtéren szállhatnak le, ott, ahol kialakítottak karanténnak alkalmas helyiségeket. Szintén vasárnaptól lépett életbe az a tiltás is, amelynek értelmében nem léphetnek be az országba olyan nem amerikai állampolgárok, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak. Kivételt jelentenek ez alól az Egyesült Államokban állandó tartózkodási engedéllyel (úgynevezett zöldkártyával) élő kínaiak és azok, akiknek közvetlen rokonuk él ott.

Három amerikai légitársaság - a Delta, a United és az American Airlines - felfüggesztette kínai járatait. A Kínából hazatért vagy charterjárattal hazahozott amerikai állampolgárokat legalább 14 napig tartó karanténba helyezik, és közben nagyon alapos vizsgálatnak vetik alá. A Pentagon (védelmi minisztérium) szombaton jóváhagyta az egészségügyi és emberi erőforrásokért felelős tárca kérését, hogy katonai támaszpontjain ezer férőhelyet biztosítson karantén céljára.

Az Egyesült Államokban jelenleg csaknem 200 koronavírus-fertőzés tüneteit mutató pácienst vizsgálnak, de egyelőre csupán nyolc betegnél állapították meg a tüdőgyulladással járó megbetegedést. A nyolcadik esetet szombaton jelentették be az északkeleti Massachusetts államban - írta az MTI.