Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bártfán 14 koronateszt-állomást nyitottak, amelyeknél reggel 8 órától egészen este 20 óráig tesztelik a lakosokat - 12 és 13 óra között egyórás szünettel, ami alatt fertőtlenítik a helyeket - írja a pozsonyi Új szó.

A lap beszámolója szerint reggel 9ra körül érkezett egy katonai autó, amely meghozta az utolsó higiéniai segédeszközöket. Már nyolc óra előtt jelentek meg emberek, akik le szeretnék teszteltetni magukat - nyilatkozta Bártfa szóvivője, ©tefan Hij. Hozzátette: A város tegnap nagyjából 50 önkéntest regisztrált, ők segítenek majd az adminisztratív munkák elvégzésében.

A bártfai tesztelés a szlovák program első bevezető állomása, a tömeges - országos - tesztelés első fázisát október 30-tól november 1-ig tervezik, majd november 6-tól 8-ig következne a második fázis. A tesztelés önkéntes, de Igor Matoviè kormányfő kijelentette, aki nem vesz részt rajta, annak 10 nap karanténba kell vonulnia. Szlovákia az első ország a világon, amelyik úgy döntött, letesztelik a lakosságot, hogy kiszűrjék a koronavírusos betegeket.

A magyarok többsége támogatna egy hasonló lépést Magyarországon. A Pulzus Kutató és a Napi.hu közös reprezentatív felmérése szerint ugyanis a megkérdezettek háromnegyede is olyan tömeges tesztelést akar, mint Szlovákiában, ahol a teljes lakosságtól mintát vesznek, hogy minél több koronavírus-fertőzöttet azonosítsanak. A felmérés részletes eredményeiről itt olvashat.