Oroszországban szerdától este 11 és reggel hat óra között nem lehetnek nyitva a showműsoros szórakozóhelyek és az éttermek a járványhelyzet súlyosbodása miatt. Ezt az ajánlást kedden tette közzé Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője. Az ügyben a döntés joga a 85 oroszországi régió vezetőjét illeti meg - írja az MTI.

Popova emellett kezdeményezte a kötelező maszkviseletet minden olyan helyen, ahol legkevesebb 50 ember tartózkodik, továbbá a közösségi közlekedési eszközökön, a liftekben és a parkolókban is.

A Roszpotrebnadzor az eddiginél szigorúbb fertőtlenítést indítványozott a közösségi közeledési eszközökön, az üzletekben, az éttermekben, a színházakban és más nyilvános helyeken, valamint elrendelte a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek fokozottabb védelmét is.

Márpedig Moszkvában ez nem így lesz!

Gulnara Penykova, a moszkvai polgármesteri hivatal sajtószolgálatának vezetője kijelentette, hogy nem fognak bezárni azok a fővárosi éjszakai szórakozóhelyek, amelyek a digitális regisztráció bevezetése révén lehetővé tették a gyors járványügyi fellépést látogatóik megbetegedése esetén. Penykova emellett rámutatott, hogy a fővárosban lassult a járvány terjedése.

A tisztifőorvos egy moszkvai tanácskozáson bejelentette, hogy több gyógyszergyárban megkezdődött a novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett második orosz vakcina, az EpiVacCorona gyártása. Eközben az első és a második Covid-19 elleni oltóanyag tömeges tesztelése még nem zárult le.

A tisztifőorvos azt is közölte, hogy szükség esetén további korlátozásokat fognak bevezetni Oroszországban.

Lavrov karanténba vonult

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bejelentette, hogy Szergej Lavrov külügyminiszter karanténba vonult, miután új koronavírussal fertőzött személlyel érintkezett. Az MTI híre szerint Lavrov jól érzi magát.

Betervezett programjait átütemezték: a miniszter hétfőn Athénban járt, szerdán és csütörtökön pedig Szarajevóba és Belgrádba készült, de ezeket a látogatásait elnapolták.

Sok a tünetmentes fertőzött

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 16 550-nel 1 547 774-re emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,1 százalékos, az új esetek 26,4 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (8,7 millió), India (7,9 millió) és Brazília (5,4 millió) után.

Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 3386-tal 362 245-re nőtt. A halálos áldozatoké 320-szal - ez a legmagasabb napi halálozási adat a járvány kezdete óta - 26 598-ra, a felépülteké pedig 12 884-gyel 1 158 940-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 58,2 millió, hétfőn pedig mintegy 402 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 355 300 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Alekszandr Gorelov, a Roszpotrebnadzor központi tudományos igazgatóhelyettese egy moszkvai tanácskozáson kijelentette, hogy Oroszországban mintegy kétszáz-féle, az új koronavírust, valamint annak antigénjeit és immunglobulinjait kimutató tesztet jegyeztek be.
Az orosz egészségügyi tárca kedden közölte, hogy egészségügyi szakembereket küldött a dél-uráli Kurgán megyébe a járvány elleni küzdelem támogatására. Számokat ezzel kapcsolatban a minisztérium nem tett közzé - írja az MTI.