A kínai polgári légiközlekedési hivatal (CAAC) csütörtökön elrendelte a kínai légitársaságoknak, hogy tartsanak fenn egyetlen útvonalat országonként, és a repülések számát hetente egyre korlátozzák március 29-től kezdve. A hatóság azt is elrendelte a külföldi légitársaságoknak, hogy hetente egyre csökkentsék Kínába irányuló nemzetközi járataik számát, és csak egy útvonalat üzemeltessenek az országba - idézi a hatósági tájékoztatást a hírügynökség.

"A járvány visszaszorításának szükségességével összhangban a CAAC politikát adhat ki a nemzetközi utasszállítás mértékének további csökkentésére" - áll a kínaiak tájékoztatásában. A céljuk pedig az, hogy lassítsák a külföldiek beáramlását az országba. Így időt nyerhetnek a járványügyi hatóságoknak, hogy a szigorú karanténszabályokat is betartathassák.

Minderre pedig arra van szükség, mert a kínai szervek szerint már új megfertőzödések nincsenek az országban, csak külföldieknél diagnosztizálták a Covid-19 vírus fertőzését. Félnek attól, hogy újra feltűnik a járvány az országban, de legalábbis intenzívebbé válik, amely Kína közel 3 300 polgárát és világszerte több mint 21 000 embert ölt meg. A kommunista állam területén 8 napja nem regisztráltak új, helyi megbetegedést, csak behurcolt eseteket szűrtek ki. Három ember ráadásul éppen egy magyarországi vívóversenyről érkezett haza.

A nemzetközi járatok kb. 80 százalékát már a bejelentés előtt törölték, ám a kínai légitársaságokat felkérték, hogy ne szüntessék meg nemzetközi útvonalaikat, míg nem a CAAC csütörtökön elrendelte a parancsot.

Az utazás és a közlekedés szigorú korlátozásai révén a járvány kontroll alatt van Kínában. De elemzők szerint hiába volt az intenzív fellépés, az ország gazdasága az első negyedévben jelentősen visszaeshetett. Peking arra buzdítja az iparágokat, hogy kezdjék újranyitni gyáraikat, de a vírus, amely ma már az egész világon elterjed, továbbra is veszélyezteti Kína gazdaságát és lakosságának egészségét.