Az elmúlt napban az igazolt fertőzöttek száma 1199 új esettel 80 ezer 949-re, a halálos áldozatoké pedig 18 újabb esettel 1897-re nőtt. Eddig 43 972-en gyógyultak meg, közülük előző nap 317-en. Jelenleg 35 ezer 80 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 864-gyel nőtt egy nap alatt. Most némileg lassult, de az előző napokban gyorsuló ütemben terjedt a fertőzés és sorozatban döntött rekordokat, a pénteken feljegyzett új betegek száma 1489 volt, ami a járvány kitörése óta az eddig legmagasabb napi növekmény.

A legtöbb új beteget, 125-öt, továbbá három újabb halálos áldozatot az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, ahol az igazolt fertőzöttek száma mostanra elérte a 10 ezer 851-et, az elhunytaké pedig 302-re nőtt. A második legtöbb új fertőzéses esetet, 124-et a szintén a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megyében, a harmadik legtöbbet, 123-at pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyében jegyezték fel.

Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből 120 új beteget és két új halálesetet jelentettek. Velük együtt az azonosított fertőzöttek száma a fővárosban megközelítette a 9500-at, az elhunytaké 147-re nőtt.
Kárpátalján a legfrissebb adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma 5765-re, az elhunytaké két újabb áldozattal 220-ra emelkedett, miközben eddig 2449-en győzték le a kórt.

Az egészségügyi tárca közlése szerint a járvány kitörése óta 1 millió 169 ezer 351 PCR-tesztet végeztek el az országban.
Ukrajnában március 3-án regisztrálták az első fertőzöttet a romániai határnál lévő Csernyivci megyében. Két hétre rá vezették be az országos karantént, május 22-étől pedig úgynevezett adaptív karantén lépett hatályba, amely azt jelenti, hogy régiónként eltérő a szabályozás. Emellett a helyi hatóságok önállóan dönthettek bizonyos korlátozások enyhítéséről vagy szigorításáról, köztük a közösségi közlekedési eszközök, a tömegétkeztetési vagy szórakozóhelyek, sportlétesítmények működtetéséről.

Az országos karantént - amely alapján egyebek mellett általánosan kötelező a maszkviselés és a távolságtatás nyilvános helyeken - többször meghosszabbította a kormány, legutóbb július 22-én, most augusztus végéig van érvényben továbbra is adaptív jelleggel.
Augusztus 1-jétől viszont új karanténrendszer lépett életbe az országban: a meghatározott kritériumok, vagyis az aktív betegek, az elvégzett tesztek száma, a fertőzés terjedésének üteme és a kórházi ágyak leterheltsége alapján színes, azaz zöld, sárga, narancs és vörös zónába sorolják a településeket, illetve a régiókat.

Az új rendszerben a helyi hatóságok önhatalmúlag már nem enyhíthetnek, csak szigoríthatnak a korlátozásokon, amelyeket ismét a központi kormányzat szab meg. A besorolást hetente vizsgálják felül. Kárpátalja jelenleg sárga besorolású terület, ahol nem szükséges egyelőre újabb szigorításokat bevezetni.