Koronavírus - Soros György kitart mentőötlete mellett

Soros György magyar származású üzletember egy holland lapnak adott nyilatkozatot, ahol megismételte az örökjáradék kötvényes tervét, amely szerinte kiránthatná az Európai Uniót a mostani gazdasági válságból - írja az Mfor.hu.
Domokos Erika, 2020. május 23. szombat, 23:25
Fotó: Getty Images

Április végén vetette fel először Soros György azt az ötletét, hogy az EU bocsásson ki örökjáradék kötvényeket, amelyekből finanszírozhatná a gazdasági újraindítás költségeit. A tervre reagált Orbán Viktor miniszterelnök is, szerinte "a kettes számú Soros-tervet" nyugodtan lehet adósrabszolgaságnak hívni - írja a lap.

Az EU vezetői korábban arról beszéltek, hogy 1000 milliárd euróra lenne szükség ahhoz, hogy a közösség gazdaságát ismét fel lehessen pörgetni. Nem véletlen a gigantikus összeg, hiszen már az első negyedéves GDP adatok is erőteljes visszaesést mutattak. Éves szinten pedig az uniós GDP akár 7 százalékkal is visszaeshet, miközben számos erősen eladósodott dél-európai ország számára nehézséget jelent a gazdaság újraindításához szükséges források előteremtése.

Soros György szerint az 1000 milliárd eurós összeget lehetne fedezni örökjáradék kötvényből, úgy, hogy annak éves kamata fél százalék lenne, vagyis az 1000 milliárd eurónyi tőke évi 5 milliárd euró ellenében lenne előteremthető. Ez a mostani piaci viszonyok között egyébként reális, és a németek által elérhető forrásoknál drágább, miközben a dél-európai országok ennél csak magasabb hozamokon tudnak pénzhez jutni - írja az Mfor.hu.

A lap megjegyzi, hogy a hét elején bejelentett Merkel-Macron terv után ilyen összegű forrásbevonásra már vélhetőleg nem kerül sor, akkor sem, ha Brüsszel magáévá tenné Soros György ötletét. Talán erre is reagálva mondta azt a milliárdos a De Telegraaf holland újságnak adott interjúban, hogy a teljes kötvénysorozatot nem kell egyszerre kibocsátani, szerinte az is jó megoldás lenne, hogy a forrásigények felmerülése esetén tartsanak aukciókat.

Hosszúlejáratú papírokat most is bocsátanak ki az egyes országok, ugyanebben a kategóriában a 10 éves papírok számítanak a benchmarknak, de számos ennél távolabbi lejárattal rendelkező kötvény is van. Így vannak a piacokon 20, 25, 30 de még ötvenéves lejárattal kibocsátott papírok is. Ezek legfontosabb vevői a nyugdíjalapok, nyugdíjpénztárak, illetve egyes befektetési alapok. Ezek mellett speciális nyugdíj-előtakarékossági megoldásokban is szerepet kapnak. Nem véletlen például, hogy a magyar kormány is egy ideje szeretne előrukkolni egy extrém hosszú lejáratú nyugdíjkötvénnyel, amely az eddigi hírek szerint 30 éves lenne. Más kérdés, hogy ez bár egy emberöltőnyi idő, mégsem merült fel ennek kapcsán az adósrabszolgaság gondolata - jegyzi meg a lap cikkében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Fricibacsi3, 2020.05.24 15:58

@matura:
Nincs migránsválság.
Soros György nem létezik
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2020.05.24 15:54

mit kell a vénnek minden trágyához kanalat keresnie, sérelmei az agyára mentek
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html