A Gut című gasztroenterológiai és hepatológiai tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány szerint kutatók felfigyeltek arra, hogy a Covid-betegek beleiben található mikroorganizmusok nagyon különböztek az egészséges emberekétől. A Covid-19-cel fertőzött betegeknél ugyanis hiányoztak bizonyos olyan baktériumok, amelyek az immunrendszerünk működésének szabályozásáért felelősek - mondta a Reuters szerint Siew Ng a hongkongi Kínai Egyetem kutatója.

A káros baktériumok kóros elszaporodása, azaz a "diszbiózis" akkor alakul ki, amikor a vírus már nincs jelen a szervezetben, és a kutatók szerint ez szerepet játszhat a néhány betegnél megjelenő elhúzódó tünetek kialakulásában. A kutatók kifejlesztettek egy probiotikumokból álló szert, amelyet egy pilot klinikai kutatás keretében kapszula formájában beadtak Covid-betegeknek, akik közül többnek megszüntette a tüneteit. Siew Ng azt is hozzátette, hogy az előbb említett microbiome-formulát megkapó betegek vérképén a gyulladást jelző markerek is jelentősen csökkentek, a hasznos baktériumok száma növekedett a székletükben, továbbá a szervezetük a vírust semlegesítő antitesteket is elkezdte termelni.