Tedrosz Adanom Gebrejeszusz a kór elleni gyógyszerek és védőoltások kifejlesztésének elősegítésére szervezett 2 napos genfi konferencia elején arra szólította fel a világ államait, hogy osszák meg egymás között a vírusmintákat, fokozzák az együttműködést. A védőoltás csak 18 hónap múlva lehet elérhető a vírus ellen, így addig a most rendelkezésre álló módszereket kell alkalmazni, hogy megfékezzék a vírus terjedését - derül ki a portál szemléjéből.

A vírust COVID-19-nek nevezték el, erre az esetleg pontatlanságokat vagy stigmatizáló megfogalmazásokat használó más nevek kiküszöbölésére van szükség. A WHO irányelvei értelmében tilos bizonyos földrajzi hely, embercsoport vagy állatfaj után elnevezni az új vírusokat.

A főigazgató azt mondta, Kínában már 42 708 ember fertőződött meg, és 1017-en meghaltak. A fórumon 400 kutató és hatósági szakember vesz részt, Kínából és Tajvanról videokonferencián követik a történéseket.

Tedrosz Adanom Gebrejeszusz azt mondta, eddig a megbetegedések 99 százaléka Kínában történt, de a járvány nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is.

Szólt arról, hogy sok a kérdés a vírus keletkezésével kapcsolatban, ugyanis a betegség először a közép-kínai Vuhan vadpiacán jelent meg, majd "áttörte a fajok közötti akadályt", és cseppfertőzéssel már emberről emberre is terjed.

A főigazgató reméli, hogy a mostani találkozó eredményeképpen kialakul a kutatások menetének terve, amihez a kutatók és az adományozók igazítani tudják a saját tevékenységüket. A betegség elleni küzdelem elsődleges feltétele az együttérzés, a szolidaritás, ez áll a vírusminták egymás közötti megosztására is, a járvány leküzdésére nyitott, igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség - mondta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz.

Hongkong vezető járványügyi szakértője, Gabriel Leung, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) keddi, genfi ülését megelőzően arról beszélt, hogy akár a világ népességének 60 százaléka is megfertőződhet, ha nem sikerül kontroll alá vonni a koronavírus-járványt - idézi a Guardian hírét az Index.

Leung azt követően beszélt a vírus terjedéséről, hogy a WHO elnöke figyelmeztetett arra, hogy lehetséges, hogy az elmúlt időszakban feltűnt esetek, melyeknél az érintettek nem jártak Kínában, csak a jéghegy csúcsát képezik. A hongkongi szakértő szerint a legfontosabb jelenleg az, hogy megállapítsuk a jéghegy pontos méretét és alakját. Mint mondta, a legtöbben úgy vélik, hogy átlagban minden fertőzött 2,5 embernek adja át a betegséget, ami alapján a vírus támadási aránya 60 és 80 százalék között van.