A hatóságok bejelentése szerint házkutatási és letartóztatási parancsot hajtottak végre Lula elnökkel szemben. A brazil rendőrség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy bűncselekményekkel segítették finanszírozni a volt elnök Brazil Munkáspártjának (PTB) kampányait és kiadásait. Lula pedig vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a Petrobras állami olajcég révén, pénzhez és luxusingatlanokhoz jutott.

A rendőrség szerint Lula amellett, hogy pártvezérként tevékenykedett, végső fokon részese volt azoknak a döntéseknek a meghozatalában, hogy ki töltheti be az igazgatói székeket a Petrobrasnál, ugyanakkor egyik fő haszonélvezője is volt ezeknek a bűncselekményeknek. Bizonyíték van arra, hogy a bűntények révén ő és pártjának kincstára is anyagi haszonhoz jutott.

Jose Cyrispiniano, a brazil szövetségi rendőrség illetékese elmondta, hogy a hatóságok házkutatást tartanak a Silva tulajdonában álló ingatlanokban, illetve az Instituto Lula nevű civil szervezet helyiségeiben is.

Lula Sao Pauló-i háza előtt pénteken az egykori elnök támogatói csaptak össze rivális aktivistákkal, és rendőrségi erőkkel. A televízióban megjelent felvételeken azt lehetett látni, hogy a hatóságok gumibotokat használva szorítottak vissza néhány tüntetőt a ház előtti utcán.

A botrányok középpontjában a Petrobras állami olajcég és több tucat - egyes hírek szerint 62 - politikus áll, legnagyobbrészt a PTB tagjai, hivatalban lévő és volt honatyák, pártvezetők és kormányzók. Az ügyészség szerint dollármilliárdokat sikkasztottak el a legnagyobb brazil vállalaton keresztül, kenőpénzzel szerzett megrendelésekkel és más módszerekkel. A korrupciós hálózat felgöngyölítése hónapok óta folyik.