A testület brit tagja az utóbbi hetekben több a misszión belül történt vesztegetési esetet is jelentett. A brit Malcolm Simmons arról is beszámolt, hogy az Eulex egy másik bírája feltörte az email-fiókját. Ezt jelentette a brit és az uniós külkapcsolati szolgálatnak, és arra kérte őket, hogy jelentsék az esetet a rendőrségnek, amire nem voltak hajlandók.

A KosSev észak-koszovói hírportál értesülései szerint Simmons további vádakat is megfogalmazott az Eulex szervezetével kapcsolatban, például arra is utalt, hogy a testület megbízatása kifejezetten politikai jellegű. "Az Eulex nem a jogállamiság és a törvény betartásáért felel, hanem politikai misszió, és aki másképp gondolja, az vagy naiv, vagy hülye"- idézte a KosSev a brit férfit, aki szerint a bírókra folyamatos politikai nyomás nehezedett. Szerinte kollégáinak többsége őszinte és igazságos, de nem akar a rendszer ellen harcolni, mert tudja, hogy abból csak gondja származna.

Úgy látja, hogy a politika azt várja az Eulextől, hogy olyan ellenzéki politikusokat lehetetlenítsen el, mint például Fatmir Limaj, a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) nevű párt vezetője, aki korábban a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik parancsnoka volt Hashim Thaci jelenlegi köztársasági elnök és Ramush Haradinaj miniszterelnök mellett. Limaj ügyében a hágai Nemzetközi Törvényszék is vizsgálatot folytatott, ám végül felmentették.

Az Eulexet 2008-ban, Koszovó függetlenségének kikiáltása után néhány hónappal hozták létre, Malcolm Simmons azóta látott el bírói feladatokat a koszovói misszióban, 2014 óta pedig a bírói testület elnöke volt. Már ebben az évben kirobbant egy korrupciós botrány a szervezetnél: az Eulex ügyésze, Maria Bamieh a misszió egy korábbi bíróját, Francesco Floritot azzal vádolta, hogy súlyos bűncselekményeket tusolt el: 300 ezer eurót fogadott el egy gyilkos felmentése fejében, és pénzt kért egy kormánytisztviselő korrupciós ügyének eltusolásáért.