Korrupciós feketelistáról beszélnek Romániában

Viorica Dancila román kormányfő az igazságügyi miniszterhez intézett nyílt levélben kért tájékoztatást hétfőn arról, hányszor és milyen körülmények között fordult elő 2012 óta, hogy az Európai Bizottság konkrét romániai bűnvádi eljárások iránt érdeklődött, illetve ezek megoldását sürgette.
Szász Péter, 2018. március 19. hétfő, 21:04

Dancila a szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Antena 3 hírtelevízióban előző este "feketelistaként" bemutatott, az EB-nek tulajdonított dokumentum közzétételére reagált, amelyben Brüsszel több, akkor folyamatban lévő bűnvádi eljárás részleteiről és a további jogi lépésekről kért részletes információkat Bukaresttől, név szerint említve kilenc, korrupcióval vádolt közéleti szereplőt. A megoldandó nagykorrupciós ügyek listája az - igazságügyi reformot megfigyelés alatt tartó - úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében megfogalmazott ajánlások között szerepel.

A román kormányzati média értelmezése szerint az EB ezzel beavatkozott a román igazságszolgáltatásba, hiszen a nevek felsorolásával egyfajta "feketelistát" küldött Bukarestnek azokról a "nagyvadakról", akiknek a "kilövését" szükségesnek tartja. A listán szereplő érintettek egyike, Adrian Nastase volt miniszterelnök szerint a dokumentum kézzel fogható bizonyítéka annak, miként működött a "politikai célokat követő igazságszolgáltatás" Romániában Traian Basescu elnöksége idején.

Dancilának az általa vezetett kabinet egyik tagjához intézett levelét a kormány sajtóirodája tette közzé. A miniszterelnök haladéktalan tájékoztatást kért a hasonló esetekről, arra hivatkozva: közérdek, hogy Románia demokratikus, szuverén és független államként működjék, amelyben tiszteletben tartják a hatalmi ágak szétválasztását. (Újabb fordulat Kósa Lajos ügyében.)

A Bukarestben kormányzó szociálliberális koalíció azt hangoztatja, hogy a számos magas rangú politikust rács mögé juttató korrupcióellenes ügyészséget (DNA) egy sötét háttérhatalom, az úgynevezett "párhuzamos állam" mozgatja, amely a titkosszolgálatok és Románia nyugati szövetségeseinek utasítására koholt vádak és hamisított bizonyítékok alapján a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végez.

A bukaresti kormánykoalíció a jogállamiság helyreállítására és az ártatlanság vélelmének érvényesítésére hivatkozva próbálja átszervezni az igazságszolgáltatást és módosítani a büntetőjogot. A jobboldali ellenzék, az utcán tüntető civilek és az ország nyugati szövetségesei szerint a kormány valójában politikai pórázra próbálja kötni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó korrupt politikusainak felelősségre vonását.

A kép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK