Az exit poll szerint az Önrendelkezésre a választópolgárok 41,8 százaléka szavazott, ami 52 helyre lesz elég a 120 tagú pristinai törvényhozásban - írja az MTI belgrádi tudósítója.

A második helyen a Hashim Thaci államfő nevével fémjelzett Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a voksok 16,5 százalékával, ami húsz mandátumot jelent.

A harmadik az Isa Mustafa volt miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 15,2 százalékkal (19 mandátum), őket pedig Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei követik 7,2 százalékkal (9 mandátum). A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben.

Amennyiben a Klan Kosova exit polljának adatai a valós eredményeket tükrözik, úgy az Önrendelkezésnek partnereket kell szereznie ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani. Mivel korábban Albin Kurti, az Önrendelkezés miniszterelnök-jelöltje kategorikusan kijelentette, hogy nem kíván szövetségre lépni a PDK-val, a Belgrád által támogatott szerbeket pedig eleve kizárta mint koalíciós partnereket, és korábbi, alig 50 napos kormányfősége idején kiábrándult a többi albán pártból, akár az is előfordulhat, hogy a többi kisebbséggel lép koalícióra, amivel megszerezheti a parlamenti többséget.