Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A központi választási bizottság adatai szerint a 38 önkormányzat közül 19-ben tartanak második fordulót, kilenc helyen született egyértelmű albán győzelem, egy helyen a török kisebbségi jelölt győzött, míg a kisebbségi szerbek lakta települések közül tízből kilenc helyen a Belgrád által támogatott Szerb Lista győzött, egy helyen a második kör dönt majd.

Az előzetes eredmények alapján az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű ultranacionalista pártnak a vártnál kisebb a támogatottsága, így nem sikerült a tervezett "hatalomátvétel", illetve nem tudták átalakítani az ország politikai térképét, sőt a fővárost, Pristinát is elveszíthetik.

Az önkormányzati választás arra is rámutatott, hogy a kormánypártok legnagyobb vetélytársa nem az ultranacionalista párt, hanem a korábbi miniszterelnök, Isa Mustafa vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), amely az első fordulóban négy polgármesteri helyet tudott megszerezni, és tíz helyen mérkőzik meg a második fordulóban. Az Önrendelkezés hat helyen méretheti meg magát ismét.

A részvételi arány alacsony, 43,68 százalékos volt, ami inkább a kormánypártoknak kedvezett az elemzők szerint.

Mivel nem várható politikai fordulat, elemzők szerint végre megkezdődhet a valós munka Koszovóban, ahol a júniusi előrehozott parlamenti választások után csak nehezen sikerült kormányt alakítani, és több helyen is akadozott a munka, mert a legtöbben a helyhatósági választásokig nem akartak komolyabb lépésekbe belekezdeni.

Címlapkép: Armend NIMANI / AFP