Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Minden Görögországban tevékenykedő külföldi vállalat készít terveket arra az esetre, ha a hét végi választások eredményeként az ország elhagyná az eurózónát, de eddig nem érkezett hír arról, hogy ezek a piac elhagyásával számolnának - jelentette a Wall Street Journal (WSJ). A Crédid Agricole SA, Franciaország harmadik legnagyobb tőzsdén jegyzett pénzintézete azonban éppen erre készül, ami megpecsételné a részben a kezében lévő Emporiki Bank of Greece SA, az ország hatodik legnagyobb pénzintézete sorsát.

A francia bankokat - amelyek Európa legnagyobb pénzintézetei között vannak - sok bírálat érte amiatt, hogy lassan reagálnak a válságban felmerülő problémákra, ám a Crédit Agricole eddig nem hagyta magára görög érdekeltségét. Az elmúlt három évben jó tulajdonoshoz illően pumpálta a bankba a tőkét, amivel pótolták a veszteségeket. A franciák azt hangsúlyozták, hogy elkötelezettek a görög piaci jelenlét mellett.

A halott visszaüt

A kivonulás ugyanakkor jelentős negatív visszacsatolást eredményezne, főként azért, mert sok szakértő már most is úgy tekint a francia pénzintézetre, mint amely nehéz anyagi helyzetben van. A lépés eurómilliárdokba kerülne és jogi kockázatokkal járna. Nem véletlen, hogy Jean-Paul Chifflet, a pénzintézet vezérigazgatója nemrégiben szükségét látta hangsúlyozni, hogy nem tartják valószínűnek Görögország kilépését az eurózónából.

Egy másik francia nagybank, a Société Générale SA nem tervez hasonló lépést Görögországban, igaz, ottani érdekeltsége, a Geniki Bank jóval kisebb, mint az Emporiki. Ezért könnyebb a hullámzó pénzügy rendszer felszínén tartani. Frédéric Oudéa, a SocGen vezérigazgatója le is szögezte: a bankot meg fogják védeni függetlenül attól, milyen forgatókönyv valósul meg Görögországban.

Ha szívóznak, nem szólhatnak be

A Crédit Agricole két kihátrálási megoldással számol - tudta meg a WSJ az ügyhöz közel álló forrásból. Az egyik szerint bevinnék az Emporikit egy nagyobb görög bankkonglomerátumban, aminek eredményeként a francia tulajdonrész tíz százalékra csökkenne. A másik, hogy veszik a kalapjukat, és hagyják csődbe menni a görög leányt. Ha Athén kilép az eurózónából, akkor politikailag semmi sem kötelez bennünket arra, hogy maradjuk - mondta az informátor, hozzátéve, hogy a távozás előtt a görög hitelintézet legjobb eszközeit átpasszolnák az anyabankba.

Nem pusztán anyagilag, hanem imázsa szempontjából is nagyon rossz fényt vetne az Crédit Agricole-ra, ha a hiénák elé vetné Görögország legnagyobb külföldi kézben lévő pénzintézetét - mondják elemzők. A helyzet hasonló lenne ahhoz, ahogy tíz évvel ezelőtt pánikszerűen távozott az akkor csődbe hanyatló Argentínából. Kár lenne elrontani a pénzintézet hazai múltjában felhalmozott erkölcsi tőkéjét. A Crédit Agricole-ra ma még elsősorban úgy tekintenek, mint amely segített feltámasztani a francia mezőgazdaságot az első és a második világháború után.

Túl erős volt a pénz szaga

Az új évezred első évtizedének közepére a francia pénzügyi piac éretté vált, lassan növekedett, nem úgy mint a szegényebb európai országoké, köztük Görögországé. A gyors bővülésben rejlő lehetőségeknek a Crédit Agricole sem tudott ellenállni. A korábban állami tulajdonban lévő, veszteséges Emporikit gyilkos ajánlatháborúban szerezte meg.

Ez aztán megbosszulta magát a pénzügyi válság után: eurómilliárdok befektetésével tudta csak életben tartani a pénzintézetet, ami hozzájárult ahhoz, hogy saját részvényei 70 százalékot veszítettek értékükből az elmúlt évben. Egy belső emlékeztetőben nemrégiben Chifflet és a bank elnöke, Jean-Marie Sander arról értekeztek, hogy a bank tulajdonosként minden tőle elvárhatót, sőt annál többet is megtett, de a jelenlegitől "eltérő kontextusban" szállt be az Emporikiba.

Elemzői becslések szerint a görögök kilépése legkevesebb 5,2 milliárd euró veszteséget okozna a francia banknak, amely a márciusi állás szerint közvetlen tulajdonosi támogatásként már így is 4,6 milliárd euróval párnázta ki leányát. Ha a görögök maradnak, akkor is sokba fog kerülni a romló gazdasági körülmények miatt csődbe menő ügyfelek hiteleinek leírása. Az Emporiki 905 millió euró veszteséggel zárta az első negyedévet.