Mark Carney, aki a londoni City polgármesteri rezidenciájának - Mansion House - hagyományos pompával megrendezett éves bankettjén szólalt fel, kijelentette: az első kamatemelésre hamarabb sor kerülhet, mint ahogy azt a piac várja.
Az eddigi piaci várakozás az volt, hogy a Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - csak jövőre kezd monetáris szigorításba, Carney csütörtöki szavai így arra is utalhatnak, hogy a kamatemelési ciklus már az idén megkezdődik. Ha ez megtörténik, a globális befolyású jegybankok közül a Bank of England emelheti elsőként alapkamatát a pénzügyi válság óta eltelt időszakban.

A kanadai Carney, aki tavaly nyáron vette át a Bank of England vezetését, csütörtök esti beszédében azzal indokolta az általa kilátásba helyezett szigorítás szükségességét, hogy a brit gazdaság a vártnál sokkal gyorsabban növekszik, és a munkanélküliségi ráta csökkenésének üteme is jóval meghaladja a korábbi várakozásokat. A Bank of England kormányzója ugyanakkor kizárta az agresszív monetáris szigorítást, mivel szavai szerint az eltúlzott mértékű vagy ütemű kamatemelés nehezen orvosolható reálgazdasági károkat okozhat.

A Bank of England 2009 márciusa óta tartja 0,5 százalékon alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord: a Bank of England 1694-es alapítása és a 0,5 százalékos alapkamat öt évvel ezelőtti elérése között eltelt 315 évben a brit jegybank soha nem csökkentette 2 százalék alá irányadó kamatát. A Bank of England a modern brit gazdaságtörténet legmélyebb és leghosszabb recessziója közepette vitte le a jelenlegi szintre alapkamatát, azóta viszont a brit gazdaság a magasan fejlett gazdaságok növekedési éllovasává vált.

George Osborne pénzügyminiszter az áprilisban kezdődött 2014-2015-ös pénzügyi év költségvetését ismertetve a parlament alsóházában kijelentette, hogy a brit gazdaság növekszik a leggyorsabban a vezető ipari hatalmak között.
Osborne közölte: a kormány felülvizsgált új prognózisa szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idei naptári évben 2,7 százalékkal bővül az addig várt 2,4 százalék helyett.

Mindemellett több mint egy évtizede nem mért ütemben emelkednek az ingatlanárak Nagy-Britanniában. Az ingatlanhitelezésre szakosodott Halifax pénzintézeti hálózat legutóbbi adatai szerint májusban átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek az árak a brit ingatlanpiacon az előző hónapról; ez 2002 októbere óta a leggyorsabb havi áremelkedési ütem volt.
A csütörtök esti rendezvényen Carney előtt Osborne is felszólalt, és bejelentette, hogy a brit kormány a Bank of Englandet még az idén olyan beavatkozási hatáskörökkel ruházza fel, amelyekkel elejét lehet venni egy újabb ingatlanpiaci árbuborék kialakulásának. E hatáskörök alapján a brit jegybank felső határt szabhat a lakossági ingatlanhitelek és a jövedelmek, illetve a lakossági ingatlanhitelek és a fedezeti ingatlanérték rátájának, ha veszélyes ingatlan-árbuborék kialakulását érzékeli.