Közép-Ázsia szintjére süllyedhetne Kelet-Közép-Európa

A rendszerváltást követő külföldi tőkebeáramlás nélkül Lengyelország ma Kazahsztán szintjén állna - derült ki egy friss tanulmányból. A pénz két hullámban érkezett az uniós csatlakozás előtt és után.
Barabás Júlia, 2017. április 16. vasárnap, 17:39

Az elmúlt negyed században Lengyelországba érkezett külföldi beruházások értéke elérte a 712,1 milliárd zlotyt (több mint 51 ezer milliárd forint, a 25 évre vetítve a magyar GDP többszöröse) - számolta össze a Polityka Insight kutatóintézet. A kilencvenes évektől 2015-ig évente átlag 26 milliárd zloty (forint) folyt be az országba

A pénzt, két hullámban étkezett. Az első a rendszerváltást követte, amikor a nyugati cégek elsősorban a lengyelek addig alacsony fogyasztási színvonalára bazírozva, ennek emelését célozva vittek tőkét az országba. Emellett részt vettek az állami vállalatok privatizációjában.

A második szakasz az ország uniós belépésekor indult 2004-ben. Ekkortól a befektetők főleg a szolgáltató iparba fektették be tőkéjüket. Egyetlen év sem volt, amikor a külföldi befektetések összege zuhant volna. Ugyan a válság után lassabban folyt be a pénzt, de akkor is jött, és Lengyelországot máig olyan terepnek tekintik a befektetők, ahova érdemes invesztálniuk.

A németek az élen

A jelentésből az is kiderül, hogy a legtöbb tőke Németországból (19,1 százalék), az USA-ból (1,9 százalék), Franciaországból (10,8 százalék), Nagy-Britanniából (6,2 százalék) és Olaszországból (5,7 százalék) érkezett. A forrás csaknem egyharmada a feldolgozóiparba, 15 százaléka a kereskedelembe, a többi pedig ingatlanpiacra, a tudományba, a technikába, az informatikába, a távközlésbe és az építőiparba érkezett.

A kutatás szerint a külföldi befektetők visszaforgatják Lengyelországban befektetett tőkéjük hozamának nagyját, ami a gazdaság legfontosabb hajtóerejét adja. Becslésük szerint 2015-ben a GDP enélkül 15,6 százalékkal alacsonyabb lett volna, azaz az ország az egy főre eső GDP alapján Kazahsztán szintjén állna.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix2, 2017.04.17 22:55

@Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto:
"A GDP kb. semmit sem mutat egy ország életszínvonalából"

Ja, hiszen az akkor kap értelmet ha a megélhetés költségeit is ismerjük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.04.17 17:19

@tarTosPista: kb. 14-15 millióan laknak Kazahsztánban. Az állam legfontosabb bevételei az olajból származnak. Ugyanakkor 10%-os szja adókulcsnál senki se trükközik az adóval, a feketemunka szinte ismeretlen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2017.04.17 17:10

@Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto:
Köszi a választ. Azért az érdekes, hogy a majd 48 milliós ország ezt 10% adóból ilyen szinten biztosítja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.04.17 17:00

@tarTosPista: "milyen egészségügyi szolgáltatást kapnak hozzánk képest?"

Kiválót, én is többször igénybe vettem, meg nyugati kollégáim is. (Bizonyos egészségügyi vizsgálatok kötelezőek az ottani munkához.) A hálapénz persze ott is kötelező, főleg külföldi pácienseknek, de nem óriási összegek, 10-15 ezer Ft-nyi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2017.04.17 16:52

@Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto:
"a jövedelemadó egykulcsos 10% (semmi más járuléknak stb. nevezett levonás nincs"
-----------
És ezért az egyéb járulékfizetés nélkül, milyen egészségügyi szolgáltatást kapnak hozzánk képest?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html